Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

EMELKEDHET A DIÁKHITEL ÖSSZEGE: Jelentősen megnőttek a diákok költségei
EMELKEDHET A DIÁKHITEL ÖSSZEGE: Jelentősen megnőttek a diákok költségei

diakok_vg.jpg

A felsőoktatási hallgatók megnőtt kiadásai is igazolják a szabad felhasználású Diákhitel 1 maximális összegének emelését a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Magyar Péter szerint. Mint közölte: a terítéken lévő, felnőttképzési hitelnek lenne fix kamatozású és fix futamidejű konstrukciója is.Új termékeken, a meglévő hitelek terén pedig több változtatás előkészítésén dolgozik a Diákhitel Központ (DHK) – mondta a Világgazdaságnak Magyar ...

350 EZER RADIÁTORCSERÉRE TATABÁNYÁN IS: Március végéig lehet jelentkezni
350 EZER RADIÁTORCSERÉRE TATABÁNYÁN IS: Március végéig lehet jelentkezni

radiator_2.jpg

Ha idén több lett a téli időszakban a gázszámla, mint amire számítottál, akkor érdemes már előre gondolni a következő fűtésszezonra.Az Otthon melege program keretében radiátorcserére lehet pályázni, így korszerűsített fűtéssel várni a majdani telet.

Mi a radiátorcsere-pályázat lényege?

Az Otthon melege program alprogramja a radiátorcsere-pályázat, mellyel vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.

A pályázati összeg a kimutatható ...

VÁLTOZÁS A TATABÁNYAI VONATKÖZLEKEDÉSBEN: Februárban Tatabánya és Szárliget között pályakarbantartás lesz
VÁLTOZÁS A TATABÁNYAI VONATKÖZLEKEDÉSBEN: Februárban Tatabánya és Szárliget között pályakarbantartás lesz

vonat-veke-hu.jpg

Pályakarbantartási munkák miatt februárban módosul az 1. sz. Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon a vonatközlekedés.

Felhívjuk a tisztelt utazóközönség figyelmét, hogy a MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint február 08-tól 09-ig és február 15-től 16-ig Szárliget - Tatabánya állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1. sz. Budapest – Hegyeshalom vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

...

ÁRPÁD GIMI WC-GATE: Értetlenül áll mindenki, miért nem folyik le a szennyvíz!
ÁRPÁD GIMI WC-GATE: Értetlenül áll mindenki, miért nem folyik le a szennyvíz!

szippantosauto-tb-arpadnal.jpg

Egyelőre az Árpád giminél csak a szívás és szippantás megy, amint arról nemrég írtunk .

A napokban ezzel kapcsolatosan megkerestük az illetékeseket, hogy a probléma mibenlétéről, a lehetséges megoldásról illetve határidőről érdeklődjünk.

Az illetékesek közül az egyik alpolgármesterrel beszéltünk, aki az önkormányzat részéről, a hivatali dolgozókkal együtt foglalkozik a beruházással, a gimnáziumot kivitelező Laterex építésvezetőjével, a ...

MOST ELÉG ROSSZ A LEVEGŐNK! Tatabányán figyelmeztetnek a magas szálló porra
MOST ELÉG ROSSZ A LEVEGŐNK! Tatabányán figyelmeztetnek a magas szálló porra

szmog-gazalarcos-etszeruleny-szabolcsihir.jpg

Nem vigasztaló, de többfelé az országban továbbra is rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-vel azt közölte: egészségtelen a levegő minősége Szegeden. További tíz településen, köztük nálunk is pedig kifogásolt a levegőminőség, ezek: Budapest, Esztergom, Kecskemét, Nyíregyháza, Pécs, Százhalombatta, Szolnok, Tatabánya, Tököl és Vác.

A meteorológia előrejelzés alapján a napokban ...

ELKÉPESZTŐ TATABÁNYAI BŰNBARLANG: Felakasztott kismacskák, rettegő nyugdíjasok
ELKÉPESZTŐ TATABÁNYAI BŰNBARLANG: Felakasztott kismacskák, rettegő nyugdíjasok

volt-gyivi-01-fb-hoffer.jpg

Amíg Magyarné fideszes képviselő asszony a láthatatlan migránsok tatabányai seregével volt elfoglalva, szabadidejében pedig a dohánybolt bevételeit számolta, Kertvárosba beköltözött néhány fura alak. 

Az alábbi felvételek nem egy migráns szálláson készültek, és az emberhez méltatlan állapotok létrehozói sem migránsok, kipcsakok, vagy esetleg gyöngyöspataiak, hanem ahogy az egy nemrég elindult rendőrségi eljárás során megállapításra került, egy ...

EZT LÁTNOD KELL! Tatabánya testvérvárosában zseniálisan keltették életre a szocializmust
EZT LÁTNOD KELL! Tatabánya testvérvárosában zseniálisan keltették életre a szocializmust

izveszk-falikep.jpg

Épületdíszeket kelt életre egy orosz művész, amelyek Tatabánya testvérvárosában, Izsevszkben találhatóak és a Szovjetunió fennállása alatt született utcai alkotások.

Így még senki nem látta őket. A lettországi Rigában élő fiatal mozgóképművész, Andrej Persin szülőföldje, az Uráltól nyugatra fekvő Udmurtföld fővárosában, Izsevszkben járva videózta le kedvenc, a Szovjetunió fennállásának derekán született épületdíszeit, ezek után sohasem ...

RENGETEG ANDROIDOS TELEFON BAJBA KERÜLHET! Minden 4. készülék használhatatlanná válhat
RENGETEG ANDROIDOS TELEFON BAJBA KERÜLHET! Minden 4. készülék használhatatlanná válhat

android_virusos-pcworld-hu.jpg

Egy csomó régebbi Androidos mobil, az összes ilyen készülék  nagyjából negyede érintett, könnyen használhatatlanná válhat, adták ki a figyelmeztetést.

Az Infostart szerint egy 2015-ben felbukkant, de mostanra megújult trójai jelenti, amely ezekre a régebbi androidos eszközökre vadászik. Az Android.Xiny trójait az Android 5.1 vagy annál régebbi rendszereket támadja meg.

Ez a kártevő rendkívül alapos és szinte nem lehet tőle megszabadulni. Az eszköz ...

BRUTÁLIS FORDULAT AZ INGATLANPIACON! Tatabányán lejtmenetbe kapcsolnak az árak?
BRUTÁLIS FORDULAT AZ INGATLANPIACON! Tatabányán lejtmenetbe kapcsolnak az árak?

lakas_hirdetes_eladas.jpg

Megkezdődött a tavalyi év felétől a teljes a fordulat az ingatlanpiacon, a napi.hu cikke szerint.

Ez most már ott tart, hogy idén januárban jelentősen nőtt a magánszemélyek által meghirdetett ingatlanok száma, a fővárosban 57 százalék, a megyeszékhelyeken 53 százalék a növekedés az egy évvel korábbi állapothoz képest.

Látványos visszaesést produkált a lakáspiac 2019 harmadik negyedévben a hivatalos adatok szerint. Ebben az időszakban 19 329 használt ...

KÉPESEK VAGYUNK AZ ELMÚLÁST EMBERIVÉ TENNI? Tatabányán létezik hospice-megoldás
KÉPESEK VAGYUNK AZ ELMÚLÁST EMBERIVÉ TENNI? Tatabányán létezik hospice-megoldás

hospice.jpg

Szeretteik miatt minden embert elborzaszt, talán ebben szinte mindenkinek egyezik a véleménye. 

Ehhez képest érdekes dolog, hogy a mai társadalom nem igazán törődik a halálra való felkészítéssel, amivel pedig sok keleti országban már gyerekkorban elkezdenek foglalkozni. Mi általában villámcsapás-szerűen találkozunk a ténnyel, hogy az élet véges, amikor mi magunk vagy valamelyik hozzátartozónk lesz halálos beteg, eltávozik hirtelen vagy szenved végzetes ...

DURVA NAPOK JÖNNEK TATABÁNYÁN IS: Holnap támad az ónos eső
DURVA NAPOK JÖNNEK TATABÁNYÁN IS: Holnap támad az ónos eső

onos_eso.jpg

Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, hogy várhatóan késő délutántól a Dunántúl délnyugati tájain néhány tized milliméter ónos eső eshet. Vasárnapra virradóra a csapadékzóna északkelet felé helyeződik, így szombat késő estétől már akár a főváros térségében, majd vasárnap már északkeleten is kialakulhat vékony ...

ÚJABB TATABÁNYAI HELYSZÍNEN FOCIZHATTOK! Elkészült az új kertvárosi pálya
ÚJABB TATABÁNYAI HELYSZÍNEN FOCIZHATTOK! Elkészült az új kertvárosi pálya

focipalya-mufuves-tbkertvaros-fb-magyanekocsiandrea01.jpg

Elkészült és már használatba is vették a legújabb, Tatabánya-Kertvárosban található focipályát.

Elkészült az új sportpálya a Kölcsey iskolában. A tatabányai adőfizetők, az MLSZ és az Aptív cég támogatásából valósult meg. Ez a pálya úgy épült meg, hogy az iskola udvarán ne kelljen fákat kivágni, az udvari játékokat egy másik helyre tették át.

focipalya-mufuves-tbkertvaros-fb-magyanekocsiandrea02.jpg

A képen látható a pálya rém egyszerű használati szabálya is, így mindenki, aki meccset ...

VESZÉLYES TERMÉKEKET HÍVTA VISSZA: Ha vásárolt belőlük Tatabányán, semmiképp ne használja
VESZÉLYES TERMÉKEKET HÍVTA VISSZA: Ha vásárolt belőlük Tatabányán, semmiképp ne használja

bolt.jpg

Ezúttal egy kekszet és egy testápolót kellett visszahívni.

Határérték feletti glicidil-észter tartalom miatt visszahívtak egy orosz eredetű kekszet, melyből Magyarországra is érkezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt kéri, akik vásároltak az Anela márkájú, 250 grammos, 2020. május 22-i minőségmegőrzési idejű termékből, ne fogyasszák el.

Az élelmiszerekben előforduló glicidil-észterek technológiai eredetű szennyezőanyagok. ...

TATABÁNYA NAGYOT FUTOTT AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN: Az ingyenes bölcsődei gondozási díj miatt
TATABÁNYA NAGYOT FUTOTT AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN: Az ingyenes bölcsődei gondozási díj miatt

bolcsodejatekgyerekekovodapixabay.jpg

Az egész sajtóban elterjedt a híre, hogy Tatabányán eltörölték a bölcsődei gondozási díjakat. A hírt elég sok portál átvette, többek között: a 168óra, az Orientpress, az Infostart, a Propeller, a Napi.hu, a nyugat, az atv.hu, a hírtv.hu. is.

Ebből is látszik, hogy Tatabánya is be tud kerülni az országos sajtóba, és mi is tudunk példát mutatni más városoknak.

Mint ahogy már írtunk róla : a sokakat érintő étkezési díjak esetében Tatabányán  ...

NE AZ ÁLLATSZAPORÍTÓK MIATT LEGYEN HÍRES TATABÁNYA: Fontos szigorítás jön
NE AZ ÁLLATSZAPORÍTÓK MIATT LEGYEN HÍRES TATABÁNYA: Fontos szigorítás jön

kutyak_2_1.jpg

Az állatok gondozása mellett vagy okán hatalmas gond az illegális állatkereskedelem. Nem csupán magyarországi a probléma, hanem európai szintű, amit jól mutat, ahogy az illegális állatkereskedelem ellen próbál fellépni az Európai Parlament, ugyanis keddi állásfoglalásában javaslatot tesz a kereskedők és tenyésztők szigorú nyilvántartására az egész Európai Unióban.

Az EP egyik bizottságának kedden elfogadott állásfoglalásában azt javasolják,

hogy ...

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása