A felsőoktatási hallgatók megnőtt kiadásai is igazolják a szabad felhasználású Diákhitel 1 maximális összegének emelését a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Magyar Péter szerint. Mint közölte: a terítéken lévő, felnőttképzési hitelnek lenne fix kamatozású és fix futamidejű konstrukciója is.Új termékeken, a meglévő hitelek terén pedig több változtatás előkészítésén dolgozik a Diákhitel Központ (DHK) – mondta a Világgazdaságnak Magyar Péter, a központ vezérigazgatója. Elképzeléseik szerint – ha a kormány rábólint a terveikre – a következő tanévtől a szabad felhasználású Diákhitel 1 felvehető maximuma magasabb lenne a mostani, havi 70 ezer forintnál.
Az emelést az indokolja a szakember szerint, hogy az új hitelfelvevők csaknem 80 százaléka már a kérhető hitelmaximumot igényli, ami persze összefügg azzal, hogy az elmúlt öt évben több mint 50 százalékkal nőttek a lakbérek az egyetemi városokban.
Fontos lépésnek tartja, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium a hallgatói normatívák emelkedésével párhuzamosan döntött a felsőoktatási ösztöndíjak növeléséről is, de a megemelt összegű diákhitel ettől függetlenül segíthet a még mindig nagyon magas egyetemi lemorzsolódás visszaszorításában.
A DHK kutatásai szerint ma már a nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatók 25 százaléka egyúttal főállásban dolgozik.
Bár a munkatapasztalat önmagában még hasznos is lehet, az már probléma Magyar Péter szerint, hogy az érintettek 80 százaléka nem a megszerzendő diplomájához kapcsolódóan végez fizetett vagy ingyenes gyakorlatot, hanem jellemzően a kereskedelemben és a vendéglátásban helyezkedik el, az ott szerzett tapasztalat pedig nem fejleszti a szakmai kompetenciáit.
A vezérigazgató fontosnak tartja, hogy a diákhitelek a lehető legjobb, legolcsóbb megoldást nyújtsák a hallgatóknak, és segítsenek elkerülni, hogy sokan „üveggyöngyökért” feláldozzák a legfontosabb éveiket, amikor egyetlen feladatuk a verseny- és piacképes tudás megszerzése, ami az egész karrierjüket meghatározhatja.
Fotó: vg
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.