Ma délelőtt sajtótájékoztató keretében jelentette be Szücsné Posztovics Ilona és
Bencsik János, hogy a tervek szerint 2022-ben akadálymentes lesz a tatabányai vasútállomás, majd ezt követően dolgoznak a teljes felújításán adta hírül a kemma.hu, a Fidesz helyi lakájmédia.
A lifteket a város fogja megvenni, de a kiépítését a MÁV végzi majd, és várhatóan 2025-re fog elkészülni az egész átépítés. (Emlékeznek még: Orbán 2018- március 15-re ígérte az új vasútállomást)
Magyarán szólva ügyesen igénybe veszik a városi költségvetést, és ha esetleg mégsem készül el, akkor Bencsik mutogathat, hogy kérem szépen én mindent megtettem, de Tatabánya polgármestere nem tudta a forrásokat előteremteni.
Érdekes története van ennek az egész hercehurcának, 2019 elején létrehoztak egy árnyékbizottságot erre a célra, aminek a neve “Tatabányai vasútállomás akadálymentesítésének megvalósíthatóságának megvizsgálása és megvalósításának elősegítése érdekében létrejött ideiglenes bizottság” volt, ami később meg is szűnt leginkább Schmidt Csabáék érdektelensége miatt. De akkor még a MÁV szakemberei sem tartották kivitelezhetőnek az akadálymentesítést, csak részben.
Azt nyilatkozták, hogy lehetséges valamiféle részmegoldás, de a felvonók miatt szűk lenne a hely, ráadásul a tényleges akadálymentesítéshez 3 felvonót kellene építeni, aminek hatalmas költsége lenne, és az egész procedúra az elejétől a végéig 28 hónapot venne igénybe. A 28 hónap azért nevetségesen sok, de ezen most ne akadjunk fenn, nem ez a lényeg.
A mozgólépcső kialakítását sem tartja kivitelezhetőnek a MÁV, szerintük az állomás áteresztő kapacitását csökkenti, tehát kevesebb ember tudna ott közlekedni, ha beszerelnék, plusz meg kellene erősíteni az egész szerkezetet, ami szintén komoly anyagi teher.
További érdekesség, hogy a vasútállomás akadálymentesítésért létrehozott bizottság beszámolóját a Schmidték uralta közgyűlés nem fogadta el. Sőt Bereznai Csaba alpolgármester és a dohánybolt-guru Magyarné fideszes képviselő vezérletével azt szajkózták, hogy kérjen bocsánatot a bizottság jelenlegi vezetője,Lusztig Péter a választóktól a baloldali pártok nevében, mert félrevezették őket, mikor azt mondták meg lehet oldani a problémát.
Majd megszólalt az igen aktív Kupcsok Péter is a vasútállomás kérdésében,hogy micsoda skandallum, hogy sem az Mszp, sem a DK nem oldotta meg a vasútállomás problémáját, mindezt úgy, hogy 3 tagú bizottságban 2 tag fideszes volt. Tehát nagy tere volt a hülyeségnek már akkor is.
De hogy még tovább fűzzük a szálakat, Schdmit Csaba akkori polgármester ezt írta egy állampolgári megkeresésre, hogy a harminc éve épült felüljáró nem akadály-mentesíthető. Rögtön be is blöffölte, hogy Modern Városok Program keretében egy új akadálymentes vasútállomás épül városunkban 2022-re. Tudomása szerint folyik az előkészítő munka, de mivel a szabályos kiépítéshez vágányokat is át kell helyezni az előkészítés lassan halad.
Szóval annak idején minden arról szólt, hogy nem lehet megoldani a vasútállomás akadálymentesítésének kérdését, legalábbis ez volt a fideszes álláspont, most pedig Bencsik János Szücsnével karöltve fogja magát és elintézi a beruházást. Persze ne legyünk naivak, az egész úgy lesz kommunikálva, hogy Bencsik és a Fidesz intézett mindent, és ez jól fog jönni a jövő évi választásokon. Azzal pedig senki nem fog dicsekedni, hogy pofátlanul ellopták az ellenzékiek ötletét.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.