Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYA ÉS KÖRNYÉKE IS SZIGORÚAN KORLÁTOZOTT TERÜLET! Támad a sertéspestis
TATABÁNYA ÉS KÖRNYÉKE IS SZIGORÚAN KORLÁTOZOTT TERÜLET! Támad a sertéspestis

diszno_2.jpg

Nébih frissítette Magyarország interaktív sertéspestis-térképét és eszerint a hatóság Buda teljes területét, illetve Budapest agglomerációjának teljes dunántúli felét úgynevezett "szigorúan korlátozott területté" (SZKT) nyilvánította. 

A Nébih honlapján frissítették az ASP miatt korlátozás alatt álló területek besorolását. Miután Budaörs területén 4 elhullott vaddisznóban is azonosították a betegséget, a főváros teljes, budai oldalát ...

ISMÉT SEGÍTENEK A TATABÁNYAI KÉK TIGRISEK! Adománygyűjtést szerveznek októberben
ISMÉT SEGÍTENEK A TATABÁNYAI KÉK TIGRISEK! Adománygyűjtést szerveznek októberben

kek_tigrisek.jpg

Minden év októbere, a mellrák elleni küzdelem hónapja, mely során emberek ezrei viselnek rózsaszínt, ezzel is felhívva a figyelmet az időbeni szűrések és a mozgás fontosságára.

A Tatabányai Kézilabda Club és Tigrisei, élsportolóként kifejezetten fontosnak tartják, hogy csatlakozzanak ezen világszerte elterjedt kezdeményezéshez, és a szurkolóikat, támogatóikat is erre bátorítják.

A figyelemfelkeltés mellett, nagy hangsúlyt fektet a csapatunk a ...

SCHMIDT CSABA MENEKÜL A TATABÁNYAIAK ELŐL! Félnek a komoly, nyilvános jelölti vitától
SCHMIDT CSABA MENEKÜL A TATABÁNYAIAK ELŐL! Félnek a komoly, nyilvános jelölti vitától

tktv-szucsne-schmidt-kicsibenboda.jpg

Láthatóan Schmidt Csaba nagyon fél a tatabányaiaktól.

Persze valószínűleg, hogy a pártközpontban nem szeretnék, ha komoly, élő vitában derülne ki az alkalmatlansága.

Ami fix, hogy vita van a vitáról! 

Megszoktuk már, hogy direktben, komoly kérdésekre, független moderátorokkal, ne adj isten közönség előtt, amely nem tátott szájjal jelentkezik a krumpliért, nem szeretnének vitázni a jelenlegi helyi fideszes politikusok.

Eddig sem volt ez nagy ...

2 MILLIÓS TATABÁNYAI TELEFONOS CSALÓ BILINCSBEN! Telefonokat, tableteket nyúlt le
2 MILLIÓS TATABÁNYAI TELEFONOS CSALÓ BILINCSBEN! Telefonokat, tableteket nyúlt le

mobilok-blancco-hu.jpg

A Tatabányai Járási Ügyészség folytatólagosan, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett  csalás bűntette és személyes adattal visszaélés bűntette miatt indult ügyben nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki távközlési szolgáltatóktól tíz sértett nevében, személyes adataikat jogtalanul felhasználva rendelt telefonokat, és tableteke t.

A vádlott az ismeretlen férfi és nő bűntársaival abban állapodott meg, hogy mások nevében, ...

KRITIKUS HIBÁT TALÁLTAK A SIM-KÁRTYÁKBAN: Mi is veszélyben lehetünk
KRITIKUS HIBÁT TALÁLTAK A SIM-KÁRTYÁKBAN: Mi is veszélyben lehetünk

sim_1.jpg

A SimJacker után most itt a WIBattack: az újabb hibát kihasználva a kiberbűnözők még a tartózkodási helyünk adataihoz is hozzáférhetnek.

Amikor az okostelefonok biztonságáról beszélünk, előbb jut eszünkbe, hogy a kamerán keresztül kémkedhetnek utánunk, mint az, hogy a SIM-kártya segítségével piszkáljanak bele a mobilba. Pedig ez is egy lehetőség, és a jelek szerint egyre többféle módon próbálnak élni vele a kiberbűnözők. Az AdaptiveMobile Security ...

VÁLTOZÁS A FIZETÉSBEN TATABÁNYÁN IS: Jön az új 100 forintos
VÁLTOZÁS A FIZETÉSBEN TATABÁNYÁN IS: Jön az új 100 forintos

100_forintos.jpg

A 100 forintos érmék alapanyagát korszerűbb fémötvözetre cseréli a Magyar Nemzeti Bank. A jelenleg használt 100 forintos érmék továbbra is forgalomban maradnak.

A forgalomban levő 100 forintos érme külső megjelenése és legfontosabb paraméterei (például átmérő, vastagság) változatlanok maradnak, ám az alapanyaguk acél helyett réz-nikkel-cink ötvözetre változik. A jelenleg használt 100 forintos érmékkel továbbra is zavartalanul fizethetünk.

A ...

KOMOLY VESZÉLYRE FIGYELMEZTETNEK: Tatabányán se feledkezzen meg róla
KOMOLY VESZÉLYRE FIGYELMEZTETNEK: Tatabányán se feledkezzen meg róla

futes_1.jpg

A fűtési szezon kezdetén itt az ideje a fűtőberendezések ellenőrzésének .A fűtőberendezések, kémények ellenőrzésére, karbantartására hívja fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a fűtési szezon közeledtével a szén-monoxid-mérgezések és a lakástüzek megelőzése érdekében. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben emlékeztetnek: fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a fűtőeszközt nem ...

TATABÁNYAI AUTÓSOK: Ezek a legjobb téligumik a mostani piacon!
TATABÁNYAI AUTÓSOK: Ezek a legjobb téligumik a mostani piacon!

teligumi.jpg

Idén is kijött a német autóklub grandiózus téligumi-tesztje: most a 185/65 R15 méretű kereketet vették górcső alá. A 16 termékből egyetlen egy sem kapta meg a legjobb minősítést, és csak három került a "jó" kategóriába. Mutatjuk, tényleg jobb-e a drágább!

Csupán három téligumi kapott "jó" minősítést a német autóklub idei tesztjén - "nagyon jó" kategóriába egyetlen egy gyártó termékét sem sorolták a pontszámok alapján. Idén az ADAC a 185/65 ...

HATALMAS FA DŐLT KI A MÁJUS 1. PARKBAN! Lezúzta az öregek otthonának kerítését is 
HATALMAS FA DŐLT KI A MÁJUS 1. PARKBAN! Lezúzta az öregek otthonának kerítését is 

tuzoltok_kidoltfa_illusztracia_szeged-ma.jpg

A tatabányai Május 1. parkba vonultak a város hivatásos tűzoltói szombat délután, egy riasztás után. 

A helyszínen egy 25 méter magas tölgyfa részben a járdára, és játszótérre, részben a közelben lévő öregek otthonának kerítésére dőlt, amelynek egy részét ki is döntötte. 

Az lánglovagok egy láncfűrésszel avatkoztak be, és az érintett helyekről a fát eltávolították.

fotó: illusztráció / szeged.ma

 

Itt léphetsz be a Boldogulj ...

ITT LAKÓ TATABÁNYAIAKAT USZÍT A FIDESZ EGYMÁS ELLEN! Schmidt Csabáék szintet léptek
ITT LAKÓ TATABÁNYAIAKAT USZÍT A FIDESZ EGYMÁS ELLEN! Schmidt Csabáék szintet léptek

maezstelep_1.jpg

Előhúzta a Mésztelep-kártyát a tatabányai Fidesz: pont azzal a városrésszel fenyegetnek, amelynek fejlődéséért nem tettek semmit, amióta ők vannak uralmon, sőt az egyre nagyobb mérvű leépülését segítik elő.

Az ellenzéki polgármesterjelölt megpendítette a dolgot elkezdtek róla beszélni, de a helyi narancsos reakcióban nincs köszönet: nem a megoldást keresik, inkább a tatabányaiakat akarják felhergelni, “szép” a kampány, ha zajlik, ugye?

Mindig ...

BEDOBTA A BOMBÁT A FACEBOOK: Saját pénzt adna ki a cég
BEDOBTA A BOMBÁT A FACEBOOK: Saját pénzt adna ki a cég

facbook_penz.jpg

Lépéskényszerbe hozta a Facebook a jegybankokat azzal, hogy bejelentette, bevezetné saját digitális devizáját, a Librát. A nagyobb jegybankok eddig ugyanis igazából csak elméleti szinten foglalkoztak a kérdéssel, s most rádöbbentek, a dolog sokkal sürgősebb, mint gondolták.

A jelek szerint a Facebook bejelentése, hogy létrehozza és bevezeti saját digitális fizetőeszközét, a Librát, komoly nyomás alá helyezte a világ nagy jegybankjait - írja ...

NAGYOT ROBBANTOTT A SZÉP-KÁRTYA: Rekordot döntöttek a költések
NAGYOT ROBBANTOTT A SZÉP-KÁRTYA: Rekordot döntöttek a költések

szep_kartya.jpg

Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók MTI-nek küldött adatai alapján.

Az OTP SZÉP-kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és vendéglátóipar sikereiben - közölte az OTP. A kártyabirtokosok augusztus végéig 130 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018 első nyolc hónapjához képest. A nyári időszakban a költések összege közel ...

KIHÚZTA A TATABÁNYAI KÉPVISELŐJELÖLT A GYUFÁT! Mit szólnak ehhez a környék lakói?
KIHÚZTA A TATABÁNYAI KÉPVISELŐJELÖLT A GYUFÁT! Mit szólnak ehhez a környék lakói?

zoldszalon-nagybela.jpg

Nagyon megharagudtak a Zöld Szalon tulajdonosai Nagy Béla ellenzéki képviselőjelöltre.

Gyorsan küldtek is neki egy ügyvéd által írt felszólító levelet, hogy írásaiban ne használja fel Zöld Szalon nevét, mert ezzel szerintük árt a hely jó hírének, ugyanis  szerintük az ő vendégkörük nem a balhét kereső és verekedő fiatalokból áll, hanem a kulturáltan szórakozó idősebb korosztályból. 

Nem tudni pontosan mi az oka annak, hogy az Ifjúság ...

TATABÁNYAI DÍLEREK: Sokkal több börtönt akar a kábítószer-kereskedőknek az ügyészség
TATABÁNYAI DÍLEREK: Sokkal több börtönt akar a kábítószer-kereskedőknek az ügyészség

diler_3.jpg

A Tatabányai Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette, bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt benyújtott vádirata alapján eljárva a bíróság ítéletet hozott, amellyel szemben, két vádlottat érintően az ügyészség súlyosításért, a szabadságvesztések jelentős mértékű megemelése végett jelentett be fellebbezést.

 Az egyik férfi a herceghalmi munkahelyén 2018. évben ...

TATABÁNYÁN ELLENŐRIZNÉ A VÁLASZTÁSOK TISZTASÁGÁT? Péntekig lehet delegáltakat bejelenteni a választási bizottságokba
TATABÁNYÁN ELLENŐRIZNÉ A VÁLASZTÁSOK TISZTASÁGÁT? Péntekig lehet delegáltakat bejelenteni a választási bizottságokba

delegaltak.jpg

Péntekig lehet delegáltakat bejelenteni a választási bizottságokba. A delegálás a jelöltek és a jelölőszervezetek érdeke, mivel így saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról.

A mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottságba, az egyszavazókörös településen pedig a helyi választási bizottságba két-két tagot lehet delegálni. A többszavazókörös települések választási bizottságaiba és a területi választási ...

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása