Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

11 KISKORÚT MOLESZTÁLÓ PEDOFIL LÁBTENISZEDZŐT ÍTÉLTEK EL TATABÁNYÁN!
11 KISKORÚT MOLESZTÁLÓ PEDOFIL LÁBTENISZEDZŐT ÍTÉLTEK EL TATABÁNYÁN!

labtengo_szett_qmaghu.jpg

A vádlott, mint segítő szülő, alkalmanként lábtenisz edzéseket tartott egy Komárom-Esztergom megyei általános iskolában. Ebben a 2014 és 2018 közötti időszakban a gyerekek ilyenkor a férfi felügyelete, irányítása alatt álltak. A vádlott az iskolában rádiós szakkört is vezetett. Az edzések, foglalkozások alkalmával összesen 11 kiskorú, 10 és 13 év közötti fiút zaklatott, akiknek több alkalommal benyúlt az alsónadrágjukba azzal az ürüggyel, hogy ...

MA REGGELI TATABÁNYAI GÁZOLÁS: Mentők vitték el a piros lámpán fülhallgatóval átkelő tinit!
MA REGGELI TATABÁNYAI GÁZOLÁS: Mentők vitték el a piros lámpán fülhallgatóval átkelő tinit!

gyalogosgazolas-tbkormanyhivatal.jpg

Egy Renault Master kisteherautó ütötte el a 15 éves kislányt a Szent Borbála úton, a Kormányhivatalnál. A rendőrség szóvivője elmondta, a kisteherautónak szabad jelzése volt, a 15 éves kamasz ment át a piros jelzésen, ráadásul valószínűleg rádiót vagy zenét hallgatott, mert fülhallgató volt a fülében. A kislány a baleset következtében megsérült, őt mentők vitték kórházba.

Mint korábban írtuk: elütöttek egy gyalogost a Szent Bobála úti ...

ÁRAMSZÜNET LESZ TATABÁNYÁN PÉNTEKEN: A Mártírok útján ezekben a házakban készüljenek
ÁRAMSZÜNET LESZ TATABÁNYÁN PÉNTEKEN: A Mártírok útján ezekben a házakban készüljenek

aramszunet.jpg

Október 4-én, pénteken 08:00-15:00 óra között a Mártírok útja 1., 3., 5., 7., 9. és 11. számú épületekben végeznek hálózatjavítást az áramszolgáltató szakemberei, ezért ebben az időszakban átmeneti áramkimaradásra kell számítani.

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba , vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán ...

MEGSZŰNIK A UPC BRAND!  Figyelem, ez lesz helyette
MEGSZŰNIK A UPC BRAND! Figyelem, ez lesz helyette

upc-logo-1200x800.jpg

Alig egy évvel azután, hogy a Vodafone-csoport megvásárolta a UPC magyar leányvállalatát, már csak a saját márkanevén fog szolgáltatást kínálni.

Jövő áprilistól a Vodafone Magyarország megszünteti a UPC brandet, ezt követően kizárólag a saját márkanevén értékesíti mobil- és vezetékes szolgáltatásait – írta a HWSW . A márka beolvasztásával a szolgáltató által kínált összes vezetékes elérés (VoCaTV telefon, internet, digitális ...

ROHANTAK A TATABÁNYAI TŰZOLTÓK: Kigyulladt egy faház Síkvölgypusztán
ROHANTAK A TATABÁNYAI TŰZOLTÓK: Kigyulladt egy faház Síkvölgypusztán

tuzoltok_alfahir.jpg

A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Egy körülbelül negyven négyzetméter alapterületű faház égett Tatabánya külterületén, Síkvölgypuszta térségében. A tűzhöz a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik három vízsugárral előbb körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat. Az egységek utómunkálatokat végeznek.

 

A fotó illusztráció

KOMOLY VIHAROKRA ÉS JÉGESŐRE SZÁMÍTUNK TATABÁNYÁN IS: Kiadták az elsőfokú riasztást
KOMOLY VIHAROKRA ÉS JÉGESŐRE SZÁMÍTUNK TATABÁNYÁN IS: Kiadták az elsőfokú riasztást

vihar_blikk.jpg

Az egész ország területére elsőfokú viharjelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat!

A front előtt és a front mentén zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket viharos széllökések (70-90 km/h, egy-egy hevesebb zivatar esetén esetleg ennél is erősebb), lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék és jégeső kísérhet. Az előrejelzés megjegyzi: csütörtökön már enyhülés jöhet, mindössze a keleti határ menti megyékben lehet néhol zivatar, erős szélre ...

TATABÁNYAI “HARCOSOK KLUBJA”: Felfüggesztett fogház az élettársát alaposan helyben hagyó férfinak
TATABÁNYAI “HARCOSOK KLUBJA”: Felfüggesztett fogház az élettársát alaposan helyben hagyó férfinak

verekedes_2.jpg

Az ittas állapotban lévő elkövető 2018. október 20-án éjjel egy tatabányai dohánybolt mellett az élettársával veszekedett, megrángatta, kétszer ököllel az arcán megütötte és lefejelte. A dohánybolt alkalmazottja kérte a vádlottat, hogy hagyja abba, erre a férfi őt is meg akarta ütni, de az eladó hárított, emiatt az elkövető a földre esett. A férfi felállt, támadólag megindult az ütést hárító személy felé, azonban a dohánybolt másik alkalmazottja ...

PÉNZ HELYETT TOVÁBBKÉPZÉSRE KÜLDIK A KÓRHÁZIGAZGATÓT TATABÁNYÁN IS! Ennyit az állami finanszírozásról
PÉNZ HELYETT TOVÁBBKÉPZÉSRE KÜLDIK A KÓRHÁZIGAZGATÓT TATABÁNYÁN IS! Ennyit az állami finanszírozásról

szentborbala-tb.jpg

Az ÁSz olyan kórházigazgatók gazdasági ismereteinek bővítését kezdeményezte, akiknek lényegében nincs döntési jogkörük gazdasági ügyekben saját intézményeikben, mert ezekben a kormány által kinevezett költségvetési felügyelő az illetékes.

Beiskolázza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azokat a kórházigazgatókat, akiknek intézményében korábban hiányosságokat találtak - adta hírül a Népszava. Az öthetes kurzust 17 intézményvezetőnek ...

GYALOGOSGÁZOLÁS TATABÁNYÁN A KORMÁNYHIVATALNÁL! Most értek a rendőrök a helyszínre
GYALOGOSGÁZOLÁS TATABÁNYÁN A KORMÁNYHIVATALNÁL! Most értek a rendőrök a helyszínre

gyalogosgazolas-tbkormanyhivatal.jpg

Körülbelül 10 perce kaptuk a hírt.

Elütöttek egy gyalogost a Szent Bobála úti gyalogos átkelőnél, a Kormányhivatal és a benzinkút közötti részen.

A szemtanúk elmondása szerint az elütött gyalogos iskolás korú lány, egyelőre bővebbet nem tudni. Most értek ki a rendőrség és a mentők emberei.

Amint kapunk hivatalos információt, frissítjük cikkünket.

Torlódásra készüljenek!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba ...

ELŐSZÖR KIVÁGTA A BÍRÓSÁG SCHMIDT CSABÁT! Másodjára sikerült örömet szereznünk neki 
ELŐSZÖR KIVÁGTA A BÍRÓSÁG SCHMIDT CSABÁT! Másodjára sikerült örömet szereznünk neki 

schmidtcsaba-mrbean.jpg

Nagy lelkesen hírül adták, hogy pert vesztettünk az önkormányzattal szemben, így a bíróság helyreigazításra kötelezett bennünket.

Nagy öröm lehet ez Schmidt Csabának, mert előző próbálkozásánál még a bíróság küszöbén elbukott, ugyanis a feljelentését a Tatabányai Bíróság kerek perec elutasítja, hogy ellenünk rágalmazás miatt büntetőeljárás induljon.

A bíróság egyebek mellett azt írta, hogy alapvetően hiányoznak azok a tények ami ...

TATABÁNYAI LOPÓS NAGYIK AKCIÓBAN! Segítsen őket megfékezni, ha felismeri, hívja a zsarukat
TATABÁNYAI LOPÓS NAGYIK AKCIÓBAN! Segítsen őket megfékezni, ha felismeri, hívja a zsarukat

tolvajok-tb-nagyik0831-police-hu.jpg

A tatabányai rendőrök lopás elkövetőinek azonosításához kérik a lakosság segítségét.

Büntetőeljárást folytatnak lopás miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két nő augusztus 31-én 10 óra körül, egy tatabányai üzletben ellopta a sértett táskáját.   

A Tatabányai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható két személyt felismeri, hívja a 06/34-517-777-es telefonszámot, illetve névtelensége ...

FURCSÁN CSAJOZOTT EZ A TATABÁNYAI ADONISZ! Bezúzta a csaja ablakát és ajtaját.
FURCSÁN CSAJOZOTT EZ A TATABÁNYAI ADONISZ! Bezúzta a csaja ablakát és ajtaját.

rongalas-0930-tb-01.jpg

Rongálás gyanúja miatt folytatnak eljárást a tatabányai rendőrök.

Egy 22 éves tatabányai férfi, N. Patrik tegnap délelőtt megjelent barátnője tatabányai lakásánál, hogy korábbi nézeteltérésüket rendezzék. Amikor a nő nem akart beszélni vele, a férfi dühbe gurult, és kővel betörte a lakás ablakát és teraszajtajának üvegét. 

rongalas-0930-tb-02.jpg

A nő kihívta a rendőröket, akik kiérkezésük után vetettek végett a rongálásnak, elfogták N. Patrikot, és ...

HELYREIGAZÍTÁS SCHMIDT CSABA SZEMÉTREFORMJA KAPCSÁN
HELYREIGAZÍTÁS SCHMIDT CSABA SZEMÉTREFORMJA KAPCSÁN

helyreigazitas-schmidtcsabanak.jpg

A boldoguljtatabanyan.blog.hu internetes oldalon 2019. január 11. napján "ELKÉPESZTŐ TATABÁNYAI SZEMÉTREFORM SCHMIDT CSABA MÓDRA! Két-háromszoros díjat is fizethetünk ezután, totális a káosz?!" címmel egy írás jelent meg, amely a következő valótlan állításokat is tartalmazta:

A bíróság kötelezett bennünket, hogy jelentessük meg az alábbi sajtó-helyreigazító közleményt:

"Cikkünkben tévesen állítottuk, hogy "Schmidt Csabáék (...) durva ...

SZÁMLACSOMAGOKAT SZÜNTET MEG A RAIFFEISEN! Tatabányán is sokakat érinthet
SZÁMLACSOMAGOKAT SZÜNTET MEG A RAIFFEISEN! Tatabányán is sokakat érinthet

raffiesen.jpg

Összesen öt számlacsomag megszűnéséről adott ki hirdetményt a Raiffeisen Bank, amely csomagváltásra biztatja ügyfeleit. A tájékoztatóból nem derül ki a megszüntetés időpontja, de ügyfélbeszámolók alapján 2020. április 10-én kerülhet erre sor. Az érintetteknek érdemes kapcsolatba lépnie a bankkal.

A Raiffeisen tájékoztatója alapján az alábbi számlacsomagokat megszüntetik:

  • Raiffeisen DíjNullázó Számlacsomag
  • Raiffeisen Aktivitás ...
URALKODJANAK AZ ÁLLATOK TATABÁNYÁN SZOMBATON! Különleges program lesz a hétvégén
URALKODJANAK AZ ÁLLATOK TATABÁNYÁN SZOMBATON! Különleges program lesz a hétvégén

allatok_vnapja.jpg

Október ötödike az Állatok Világnapja, emiatt egy különleges programra hívjuk fel olvasóink figyelmét.

“Tisztelt Városlakók, Barátaink, Örökbefogadóink és Támogatóink!

Egyesületünk, a Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület szeretettel vár  minden kedves érdeklődőt 2019. október 5-én 10.00-15.00 között az Állatok Világnapja tiszteletére tartandó nyílt napjára a Tatabányai Ebrendészeti telepen.

Cím: 2800 Tatabánya Bogáncs  (volt Bartók ...

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása