Teljes lett a tatabányai Összefogás frakció szétverése.
Még nincs vége a napnak, és kirándulásából hazatérve Frankné Farkas Gabriella képviselőasszony is úgy döntött, kilép az Összefogás frakcióból. Ő egyelőre nem indokolta semmivel a távozást.
Így matematikailag is megszűnt az Összefogás frakció, amelynek a helyét a Szücsné Posztovics Ilona gründolta legújabb politikai csoportosulás veszi át, amelynek a reklámozása a Facebookon már javában folyik.
Mint arról ma reggel beszámoltunk, tegnap késő este tette közzé Hajdú Ferenc belvárosi képviselő, hogy ő is kilép az Összefogás frakcióból, magyarázatként ő is hasonló okokat jelentett be, mint az eddig távozók.
Mozgalmas napokat él át a helyi politikai élet, ahol tegnapelőtt jelentette be Szücsné Posztovics Ilona Tatabánya polgármester asszonya, miszerint három képviselőtársával egyetemben kilép az eddig általa vezetett Összefogás frakcióból.
Ehhez csatlakozott Hajdú képviselő bejelentése, amely nyilván nem volt független a jelenleg zajló előválasztástól, illetve Gurmai Zita (MSZP) tatabányai indulásától. A képviselő, aki emlékezetes módon igyekezett elfutni egy riporter és kérdései elől, gyakorlatilag vizsgálattal fenyegette a helyi párttársait, hogy továbbra is támogassák Szücsnét.
Így nem volt meglepetés Hajdú Képviselő bejelentése, ami azért némi bizonytalanságot tükröz, hiszen nem tette le rögtön még most sem a polgármester mellett a voksát.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.