Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MIT GONDOLNAK A TATABÁNYAIAK A HELYI POLITIKUSAIKRÓL? Rengetegen szavaztak, nézze meg!

kepviselotestulet2020-tb.png

Pár napja megkértük az önkormányzati képviselőket, értékeljék az elmúlt 8 hónapot. Arra kértük őket, írják meg milyen eredményeket tudnak felmutatni és hogyan értékelik a jelenlegi helyzetet. 

Ahogy várható volt, nem minden politikus válaszolt nekünk. A komplett Fidesz frakció, kiegészülve Boda Bánk képviselővel, nem tartotta fontosnak, hogy értékelje az elvégzett munkáját. Mellettük Fekete Miklós MSZP-s alpolgármester sunnyogott még, egyedüliként annyit üzent, hogy nem kíván élni a felkínált lehetőséggel. 

Természetesen nem csak a politikusok mondhatták el a véleményüket, hanem olvasóinkat is megkértük, szavazzanak, mennyire elégedettek a képviselőkkel. 

Felmérésünk nem reprezentatív, de azért néhány komolyabb következtetés levonható belőle. Cirka ezer ember adta le voksát, ami egy egészen komoly szám, főleg ha azt nézzük, országosan 1000 fővel már egy komoly közvélemény kutatást szoktak készíteni.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy tűpontos eredményeket kaptunk a tatabányai politikai helyzetről, de a szignifikáns eredményekre oda kell figyelni.

Nézzünk akkor pár érdekességet a szavazás eredményei közül.

Elöljáróban hozzátesszük, hogy az eredmények értékelése során figyelembe kell venni, hogy olvasótáborunk kritikusabb a Fidesz és függelék pártjának képviselőivel szemben. Az eredményeket kicsit majd ilyen szemüvegen keresztül kell szemlélni.

Lássuk kit mennyire ismernek!

A Tatabánya-Kertvárosban harmadik ciklusát töltő Pataki Zoltánnéről (2010 óta képviselő), sokan azt sem tudják kicsoda. Az, hogy közel 40%-nyaian mondták ezt, azért jelzi, hogy különösebben nagy aktivitást nem fejthet ki képviselői munka címén a körzetében. Valószínűleg ott a Fidesz logója segíti mandátumhoz az éppen aktuális indulót.

Az újaknak - Balogh, Hajdú és Renczes képviselőknek - talán még mentségül szolgál, hogy első ciklusukat töltik és mindössze 8 hónap telt el, de mindenképpen jelzés, hogy komolyabb lakossági kapcsolatépítésre van szükségük, ha később is labdába akarnak rúgni.

Vejtey Miklós fideszes képviselő kevéssel volt ismertebb, mint Patakiné, de sokat elmond a láthatatlanságáról, hogy több, mint egy ciklus után is rengeteg embernek ismeretlen.

Az ismertségi lista tetején, nem meglepő módon a Fidesz-KDNP két helyi prominense található (talán nem szerénytelenség, de ehhez némileg mi is hozzájárultunk), a szívlapát tatabányai ördöge, Schmidt Csaba óvárosi képviselő (volt polgármester), illetve legszemetesebb körzetet nyíltan felvállaló Bereznai Csaba, újvárosi képviselő (volt alpolgármester).

Az nem meglepő, hogy Fekete Miklós “majdnem polgármester” alpolgármestert, Boda “most éppen közbiztonsági tanácsnok” Bánkot illetve John “a Tulipános ház asszonya” Katalin volt alpolgármestert sokan ismerik, de az az új képviselőket dicséri és a régieknek figyelmeztetés, hogy a Frankné Gabriella - Nagy Béla - Kupcsok Péter triót is sokan ismerik. Talán ehhez az ő esetükben, az elmúlt időszakban tanúsított komolyabb aktivitás is hozzájárult.

És mi volt a képviselőkről a vélemény?

Elöljáróban annyit mindenképpen szükséges hozzátenni, hogy az oldalunkhoz érkező kommentek, üzenetek alapján azt gondoljuk elég kritikusak a fideszes képviselőkkel szemben olvasóink. Ez nagyrészt a szavazásnál be is igazolódott, habár Kupcsok Péter fideszes képviselő példája mutatja, hogy nem feltétlenül csak a pártszimpátia volt a meghatározó. Természetesen az eredményeket mindenki saját szája íze szerint értékelheti.

Kezdjük akikkel elégedetlenek a tatabányai polgárok azon része, akik bennünket olvasnak!

A csúcson nem meglepő módon Bereznai Csaba volt alpolgármesterrel találkozhatunk, akivel a szavazók 72, 2 százaléka nincs megelégedve, ami régi, rutinos politikushoz képest elég beszédes vélemény. Talán többet kellene járnia a körzetét és gondosabb képviselőként néhány fontos dolgot elintéznie. Ha az összes képviselőt nézzük, Bereznai Csabáé a második legrosszabb eredmény. 

Őt ebben a tekintetben csak Boda Bánk múlta felül, vele a szavazópolgárok 73,3 százaléka elégedetlen. No comment!

Hozzájuk csak Schmidt Csaba tudott “felzárkózni”, vele a válaszadók 68 százaléka elégedetlen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy neki Bodával ellentétben nehezebb dolga volt jó eredményt elérni, hiszen városvezetőként sok mindenért neki kellett elvinnie a balhét. Nem is volt nagy meglepetés, hogy végül októberben egy politikai újonctól “magabiztosan” kikapott. 

A fideszes képviselőket nem díjazták a Boldogulj Tatabányán szavazói, tlán kakukktojásként Kupcsok Pétert lehet említeni, akivel a többség elégedett volt.

A jelenlegi városvezetés oldaláról nézve a többség munkáját jónak értékelik olvasóink, egyedül Fekete Miklós alpolgármester lóg ki a csapatból. Az ő esetében mindenképpen elgondolkodtató, hogy még a jelenlegi városvezetéssel szimpatizálók többsége is elégedetlen a munkájával. Lehet, csupán többször kellene hírt adnia magáról, mivel járul hozzá a tatabányaiak életének javításához, de talán az sem lenne ártalmas, ha többet mozogna a választópolgárok között, mint egy képviselő.

Az olvasóinknál jelen pillanatban Nagy Béla viszi a prímet, akinek a munkájával a döntő többség elégedett. Majdnem ugyanígy vélekednek olvasóink Frankné Farkasné Gabrielláról, akivel szintén a többség elégedettek, ráadásul mindkét képviselőt legtöbb olvasónk ismeri. Aki még kiemelkedik a “mezőnyből”, az ismertségben még elmaradó, Balogh Ferenc sporttanácsnok, akinek a munkájával az abszolút többség elégedett.

Aki meglepően jól szerepelt, az a fideszes Kupcsok Péter, ő helyi politikus társaival szemben a többség szimpátiáját kivívta. Lehet, hogy ő fogja a 2024-es választáson a tatabányai Fidesz zászlóját vinni, a Schmidt-Bereznai duó helyett?

Végezetül, szeretnénk megköszönni olvasóinknak a szavazatokat, legközelebb a tavaly októberi választás első éves évfordulón fogunk hasonló értékelést végezni.

Emlékeztetőül az eredmények:

szavazas-tbkepv-lezarva0613.jpg

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3015808422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása