Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYÁN FÉLMILLIÓS LOPÁSÉRT KÉT ÉV BÖRTÖN JÁR! Akit elkapnak, annak nincs kegyelem

biroidontes-vacinaplo-hu.jpg

Az alábbi rövid jogi esetet olvasva komolyan felmerül az emberben, hogy tényleg ilyen színvonalasan működik a fideszes törvénygyár? Mert az ügyészség és a bíróság tette a dolgát, ebben biztosak vagyunk, erre adtak a szabályok lehetőséget.

Eredményre vezetett az ügyészség fellebbezése, amelynek alapján eljárva a Tatabányai Törvényszék   végrehajtandó börtönbüntetésre súlyosbította annak a férfinak a büntetését, akit az elsőfokú bíróság elzárásra ítélt a nemesfémre, kisebb értékre elkövetett lopás bűntette miatt.

Az egyik vádlott 2016. karácsonyáig egy fémmegmunkálással foglalkozó cégnél dolgozott, ahol őt a biztonsági őr a cég alkalmazottjaként ismerte, emiatt a tatabányai telephelyre beengedte, sőt még a raktárkulcsot is odaadta neki. A vádlottak köszönték szépen, az így kapott kulccsal  bementek a raktárba, és onnan 11 darab, egyenként 40.000,- Ft. értékű rozsdamentes fém munkaasztalt, a kisteherautójukba belepakolták, és azokat – hat alkalommal fordulva – a telephelyről elszállítva egyszerűen ellopták, majd egy fémhulladékgyűjtő telepen 2017. év elején eladták, ahol összesen 120.480,- Ft-ot kaptak érte.

Az elsőfokú bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki a társtettesként elkövetett lopás bűntettében, ezért a egyiküket 1 év 4 hónap, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a másikat 90 nap elzárásra, és 300.000,- Ft pénzbüntetésre ítélte.

Az egyik vádlott vonatkozásában az ítélet a kihirdetését követően jogerőssé vált, azonban a másik férfi esetén az ügyész súlyosbításért, végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás alkalmazása végett fellebbezést jelentett be arra figyelemmel, hogy az elkövető többszörösen büntetett személy, köztük kilenc alkalommal végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.

A Tatabányai Törvényszék az ügyészi fellebbezést elfogadta, ezért  az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a vádlottat 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá megállapította, hogy a szabadságvesztésből legkorábban annak háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6715001408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása