Mennyire igyekeznek fejleszteni az illetékesek a cinizmust ebben a városban?
Történt ugyanis, hogy egyik olvasónk bejelentette a város honlapján, hogy a Réhling Konrád út-Gerelyhajító út elágazásánál kezdődő árok brutális mértékben tele van szeméttel- az illegális szemétlerakók Mekkája lett a hely. Még azt is leírta, hogy valószínűleg a Gerelyhajító út felől öntik le a szemetet a területre. Jött is a visszajelzés, hogy köszönik szépen a visszajelzést és továbbítják az illetékeseknek, blabla, blabla.
Telt múlt az idő, az általuk adott két hét alatt nem jeleztek vissza levélíróknak, akik nem volt rest és írt erről egy rövid levelet a jegyzőnek.
Majd a városüzemeltetésről érkezett egy válasz július végén, hogy árajánlatot kértek a szemét elszállítására, és szóltak a közterület-felügyelőknek, próbálják már meg elkapni az illegális szemetelőket, majd hozzá tettek még egy szokásos önfényezést, hogy milyen sok milliót költöttek már az illegális lerakók felszámolására.
Aztán szeptemberben érkezett olvasónkhoz egy újabb levél a városüzemeltetésről, amelyben már az írták, az érintett terület rendbetétele hatalmas költségekkel jár, és a hulladékot majd az új sportcsarnok építésekor fogják elszállítani, addig türelmet kérnek.
Tessék? Addig had díszelegjen ott és rongálja a környezetet a szemét, mert drága lenne elszállítani. Ezt most komolyan gondolják? Különben is, a gigacsarnokról nagyon hallgatnak Schmidt Csabáék, már csak azért is, mert nemrég halasztották el a beruházást.
Tehát a városvezetés szerint túl drága elvitetni a szemetet, ezért nem szállítják el. Kérdem én, tényleg olyan sokba kerülne? És mihez képest? Annak idején simán megszavaztak milliókat a helyi migránskampányra, most Tatabánya egyik legnagyobb problémájára sajnálják a pénzt?
Vajon ennyire cinikusak, vagy csak simán alkalmatlanok ennek a feladatnak az elvégzésére is?
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.