Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Három gépkocsi karambolozott az M1-esen
Három gépkocsi karambolozott az M1-esen

baleset_1.jpg

Szakaszosan engedik a forgalmat a 43-as szelvénynél Győr felé. Három gépkocsi ütközött össze az M1-es autópálya 43-as kilométerszelvényénél, Óbarok térségében, a Győr felé vezető irányban. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók dolgoznak a helyszínen, két beszorult sérültet szabadítottak ki és adtak át a mentőknek. Információk szerint mentőhelikopter is érkezett a területre. A hatóságok szakaszosan engedik a forgalmat Győr ...

Szabad a kampány egész nap Tatabányán is, csak a szavazókörök közelében nem
Szabad a kampány egész nap Tatabányán is, csak a szavazókörök közelében nem

nincs_kampanycsend.png

A vasárnap a szavazás ideje alatt is szabad kampányolni, ez alól csak a szavazóhelyiségek 150 méteres környéke a kivétel.

Általános kampánycsend nincs, a választási törvény azonban előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteres sugarú területen belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni.

A Nemzeti Választási Bizottság 2014-es iránymutatása szerint, továbbá a választási szervek ...

Kíváncsi rá, hogyan áll a  választás részvételi aránya Tatabányán? Kövesse velünk az eseményeket. (FOLYAMATOSAN FRISSÜL)
Kíváncsi rá, hogyan áll a választás részvételi aránya Tatabányán? Kövesse velünk az eseményeket. (FOLYAMATOSAN FRISSÜL)

val.jpg

Elérkeztünk hát a rendszerváltás utáni időszak talán legfontosabb szavazásához.

Esély van az eddigi rekord részvétel meghaladására is.

Ma kiderül, hétfőtől milyen országban élünk tovább, folytatódik-e az elmúlt 8 év, vagy másik irányba tart majd az ország.

Nagyon izgalmas lesz a mai nap, sok múlik rajta, sok múlik a szavazókon. Mindenki végiggondolhatja személyes sorsán keresztül, hogy jó van-e szükség változásra.

Kísérje velünk végig ...

Hivatalosan CSAK ma szavazhat, de nálunk megtippelhette, hogy ki lesz a nyerő Tatabányán?
Hivatalosan CSAK ma szavazhat, de nálunk megtippelhette, hogy ki lesz a nyerő Tatabányán?

valasztas-kulfoldrol-valasztas-hu.jpg

Nem tévedünk nagyot, ha úgy aposztrofáljuk, hogy holnap a rendszerváltás utáni időszak egyik legfontosabb választása következik.

Esély van az eddigi rekord részvétel meghaladására is. Az elemzők már számos lehetséges opciót felvázoltak, de a teljesen kusza visszaléptetések, egyéni és pártok egymás javára kinyilatkoztatott támogatásainak eredményessége miatt, a hatalmas meglepetés is benne van a pakliban.

Természetesen azokat a jelölteket és ...

Bátor képviselőjelölt Bencsik János, hiszen a focival kampányol. Ja, hogy Tatabányán ez teljes csőd, ráadásul még 200 milliót tolnak a stadionba?
Bátor képviselőjelölt Bencsik János, hiszen a focival kampányol. Ja, hogy Tatabányán ez teljes csőd, ráadásul még 200 milliót tolnak a stadionba?

bencsik-reklamujsagkezdolap_1.jpg

Elképzeltük Bencsik úr arcát, amikor meglátta legújabb, a saját arcképével díszített reklámújságját.

Persze nem tudhatjuk, de miután a miniszterelnök focirőrülete nem ismer határokat, leszólhattak: János, kell a foci a kampányban, ha tetszik neked, ha nem. Nem lehet könnyű helyzetben, mert a magyar focival kampányolni mostanában, olyan mint rossz bohócként fellépni egy üres cirkuszban.

De úgyis a Főnök dönt, és egy képviselőnek szinte semmi ...

Frei Cafe Tatabányán: röviden, nekünk tetszett...  
Frei Cafe Tatabányán: röviden, nekünk tetszett...  

freicafe1.jpg

Az igazi kávérajongóknak, mint én is, nagy öröm, hogy végre Tatabányán is van Frei Cafe, sok jót hallottam róla, gondoltam, megnézem magamnak, hogy mi az igazság.

A Vértes Center emeletén lévő kávézó, hál” istennek, szépen elvan magának a sarokban, az előtte elterülő kajáldákhoz képest mindenféleképpen valami jó nyugalmat sugall. Beülős - beszélgetős elvonulós hely, bár tegnap egymásnak adták át az emberek a helyeket olyan sokan voltak. Üzleti ...

Ne induljon most el! TELJES ÚTZÁR, két autó karambolozott a Tatabánya és Tarján között
Ne induljon most el! TELJES ÚTZÁR, két autó karambolozott a Tatabánya és Tarján között

rendorsfelhiv.jpg

A balesetben, az első információink szerint két ember megsérült.

Összeütközött két személyautó nemrég, a Tatabánya és Tarján közötti úton, Tatabányától kb. 6 km-re. A balesethez a tatabányai hivatásos és a vértestolnai önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A balesetben megsérült két ember, őket a ...

Süti, az uszkár, első napjai nálunk! Tatabánya egyik legfrissebb, kis lakójának “naplója”.
Süti, az uszkár, első napjai nálunk! Tatabánya egyik legfrissebb, kis lakójának “naplója”.

suti-cimlap.jpg

Hogyan látja egy kutyus. Egy uszkár szemszögéből bemutatjuk a kutyatartás örömeit és nehézségeit. Süti, egy büszke uszkár, aki nemrég került a gazdáihoz Tatabányára.

Anyám már legalább két hete nem foglalkozott velem, pedig addig táplált, meg nyalogatott, most már álljak meg a saját lábamon, mondta. Jó, nálunk uszkároknál ez így van. Anyám azt is mondta, hogy sokkal előbb leszünk felnőttek, mint az emberek. Ember, fura szó, fura név, meg fura ...

STOP ORBÁN Tatabányán: A Kúria szerint szabálytalan a Kormány STOP kampánya, jogsértő módon beavatkoztak a választási kampányba!
STOP ORBÁN Tatabányán: A Kúria szerint szabálytalan a Kormány STOP kampánya, jogsértő módon beavatkoztak a választási kampányba!

stop-migrans-kormany-fboldal.jpg

A Kúria megállapította mai ítéletében, hogy Magyarország Kormánya megsértette a pártok közötti esélyegyenlőséget azzal, hogy a 2018. március 26. napjától közzétett figyelemfelhívó kampányának STOP feliratú, tömött sorokban menetelő migránsokat/menedékkérőket ábrázoló plakátjaival a FIDESZ-MPSZ és KDNP jelölőszervezetek választási kampányát erősíti.A Kúria ítéletében Magyarország Kormányát a további jogsértéstől eltiltja.

...

Boldogabbak lennénk, ha mindenki járna kocsmába Tatabányán
Boldogabbak lennénk, ha mindenki járna kocsmába Tatabányán

facankert-sorozo-01_3.jpg

A kocsma fontos, a kocsma jó. Ez az egyetlen hivatal, ahová szívesen megyünk, legalábbis a többség. A kocsma nem arról szól, hogy bemész és addig iszol, amíg ki nem hánysz az ablakon. És arról sem, hogy felbátorodva ordítasz, míg ki nem raknak, és utána is az utcán végig hazafelé. Ha van hazafelé.

A kocsma, söröző és a presszó- azt hiszem, hogy mára alig maradt igazi, rendes presszó- fontos társadalmi pontok, amelyek összekötnek embereket. És persze ...

Emeld fel a hátsód és húzz el szavazni vasárnap Tatabányán is! Ha nem mész, akkor ne rinyálj, hogy gáz a sorsod! Tudod, ki fog helyetted dönteni?
Emeld fel a hátsód és húzz el szavazni vasárnap Tatabányán is! Ha nem mész, akkor ne rinyálj, hogy gáz a sorsod! Tudod, ki fog helyetted dönteni?

szavazz.jpg

Az van ember, hogy jó lenne, ha nem csak a seggedet vakarnád és panaszkodnál, hogy milyen rossz neked, mert nincsen pénzed, szar a munkád, nem tudod fizetni rendesen a kibaszott csekkeket, hanem például tennél is valamit, hogy ne így legyen.

Nem úgy, hogy morogsz a buszmegállóban magad elé, meg jobb esetben a havernak, hanem tényleg, pár lépés, papír, toll meg egy x, ja bocs, kettő.

Az van ember, hogy nem kellene már félni. Abba kellene hagynod a beszarást, hogy ...

TANULNI AKARUNK! Hogy mi a baj az oktatási rendszerrel Tatabányán? Hallgassa meg!
TANULNI AKARUNK! Hogy mi a baj az oktatási rendszerrel Tatabányán? Hallgassa meg!

Ha a tananyagban a deriválás, a kamat, az áfa ott van, akkor miért vagyunk zavarban a visszajáróval a boltban? Persze felismerem a valós, a tört és prímszámokat, de mégis anyám csinálja az adóbevallásomat

- rappeli legújabb számában Molnár Áron. A vajdasági származású színész néhány hónappal ezelőtt megírta az Ébresztő című számot , amelyben a menekültválság fogalomzavarában próbált rendet tenni.

Később interjút is adott a hvg.hu-nak , ...

Ha buszozik, nagyon figyeljen!  41 buszmegálló újulhat meg Tatabányán őszig, több ütemben
Ha buszozik, nagyon figyeljen! 41 buszmegálló újulhat meg Tatabányán őszig, több ütemben

etabla_busz.jpg

300 millió forintból újul meg 41 helyen újulhatnak meg utásvárók, buszöblök és járdaszigetek őszig. A munkálatokat több ütemben folytatják majd le, a pontos időpontokat és helyeket egy héttel a munkák megkezdése előtt tájékoztatják a lakosságot.

A felújítási hullám április 5-én kezdődött. A T-Busz tájékoztatása szerint Az első  ütemben érintett megállóhelyek a következők:

Mentőállomás elnevezésű autóbuszmegállónál a ...

Kisebb lesz a tatabányai tankerületi központ, erről döntöttek a napokban
Kisebb lesz a tatabányai tankerületi központ, erről döntöttek a napokban

cimlap.jpg

A Magyar Közlöny keddi számában szerepel a rendelet, mely szerint változik a KLIK helyi szervezete.

Július elsejétől megalakul egy új egység, az Esztergomi Tankerületi Központ, melynek fenntartásába kerülnek az addig a Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények közül azok, amelyeket a jogszabály hozzájuk rendel.

Az esztergomi járásban lévő iskolák fognak ehhez a központhoz tartozni, ennek megfelelően a tatabányai ...

Most indul az életmentő e-Call-rendszer Tatabányán is!
Most indul az életmentő e-Call-rendszer Tatabányán is!

e-call-segelyhivo-e-call-hu.jpg

Bemutatták az úgynevezett eCall, e-segélyhívó rendszert. Annak apropóján, hogy hazánkban is elérhető ez a szolgáltatás.

Egy európai uniós rendelet szerint az áprilistól uniós piacra kerülő gépjárművek csak akkor kapnak típusbizonyítványt, s lehet azokat forgalomba helyezni, ha bennük van az eCall rendszerhez szükséges fedélzeti egység.

Az ecall segélyhívó rendszer illeszkedik az európai környezetbe, s a meglévő - rendőrség által működtetett - ...

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása