Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

SZEMÉLYI KEDVEZMÉNY: Ha beteg, ne hagyja elúszni a 100 ezer forintot Tatabányán
SZEMÉLYI KEDVEZMÉNY: Ha beteg, ne hagyja elúszni a 100 ezer forintot Tatabányán

szemelyi_kedv.jpg

Számos betegségre jár adókedvezmény, amelynek összege a minimálbértől függ. Ez a 2019-es adóbevallásban több mint 89 ezer forintot jelent, a 2020-as évre pedig már közel 100 ezer forint jár.Bár nagyon régóta elérhető az úgynevezett személyi kedvezmény, az érintettek egy része még mindig veszni hagyja . Pedig évente emelkedik az igényelhető összeg, amely éves szinten közel 100 ezres nagyságrend.

Mire jár?

Ezt a kedvezményt azok vehetik igénybe, ...

UTÓDJÁT FIKÁZZA TATABÁNYA VOLT JEGYZŐJE! Berkovics törvénysértést kiált
UTÓDJÁT FIKÁZZA TATABÁNYA VOLT JEGYZŐJE! Berkovics törvénysértést kiált

berkovicsgergely-tatabanya-hu.JPG

Érdekesen alakul, ez a Szücsnét választási ígéretének megszegésére vádoló Kupcsok poszt.

Persze már az egészből rögtön az elején látszott , hogy ez inkább a Peti gyerek szívatására alkalmas, mintsem a cél elérésére, és ehhez nem kell atomfizikusnak lenni. De a poszt úgy tűnik produkál néhány érdekes hozzászólást, sőt az egyik meglehetősen megdöbbentő.

Az, hogy valaki nem ért egyet, anyázva elküld bárkit melegebb éghajlatra, csúnyát vagy ...

HALÁLOS BALESET TATABÁNYÁNÁL! Tarján felé teljes útzár mellett helyszínelnek
HALÁLOS BALESET TATABÁNYÁNÁL! Tarján felé teljes útzár mellett helyszínelnek

halalosbaleset-tarjaniut-tbnal.jpg

Egy kora délutáni frontális balesetben egy nő vesztette életét.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt az 1119-es úton a 32. km-nél, Tatabánya és Tarján között nemrég, 15 óra 40 perc körül. A jelenlegi adatok szerint eddig tisztázatlan okból egy Mazda és egy Opel típusú személygépkocsi frontálisan összeütközött. 

Az ütközés következtében az egyik autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét ...

TATABÁNYAI GYÁRTÓK, FORGALMAZÓK FIGYELEM: megújult a dizájnerdrogok tiltólistája
TATABÁNYAI GYÁRTÓK, FORGALMAZÓK FIGYELEM: megújult a dizájnerdrogok tiltólistája

dizajner-drog-1024x640.jpg

Az elmúlt napokban lépett hatályba az a miniszteri rendeletmódosítás, amely alapján újabb két anyaggal bővült a dizájnerdrogok tiltólistája, amelyre így már 87 vegyület került fel - hozták nyilvánosságra. 

Ennek kapcsán a mostanában nagyot menő Rétvári Bence államtitkár sorolta hosszasan, hogy micsoda jelentős pénzeket szánnak a megelőzéstől a rehabilitációig. Sőt, szerinte jelentősen bővültek a kábítószerfüggők rehabilitálásának ...

ROPPANT NAGY TAHÓK IS PARKOLNAK TATABÁNYÁN! Kérünk egy tankot a kukásautó elé!
ROPPANT NAGY TAHÓK IS PARKOLNAK TATABÁNYÁN! Kérünk egy tankot a kukásautó elé!

kukasauto-martirok-aligferel01.jpg

Nagyon nincs mit hozzáfűzni a képekhez, amit az egyik olvasónktól kaptunk.

kukasauto-martirok-aligferel02.jpg

A kukásautó a Mártírokon próbált végigmenni, de a nagyon okos sofőrök nem túl ritkán látható akadályokat állítottak. 

Felhívjuk a figyelmet az egyébként is szabálytalan helyen, a kukásautót akadályozó szürke gépjárműre, amely egy tűzcsap közvetlen kövelében lóg ki. Mi csupán egy néhány tízezres bírságot kívánunk neki.

kukasauto-martirok-aligferel03.jpg

kukasauto-martirok-aligferel04.jpg

A szolgáltató emberei eléggé ki ...

SZERENCSÉTLEN KUPCSOT PETIT SZÍVATJÁK SCHMIDT CSABÁÉK! Tatabányán így meg a Fideszben?
SZERENCSÉTLEN KUPCSOT PETIT SZÍVATJÁK SCHMIDT CSABÁÉK! Tatabányán így meg a Fideszben?

schmidt-kupcsok-vejtey-fbkupcsokoldala.jpg

Azért kezdjük sajnálni ezt a szerencsétlen Kupcsok Petikét, mert már saját társai is szívatják. Habár lehet, hogy csupán ez amolyan beavatási szertartás, vagyis minél nagyobb hülyét csinálsz magadból, annál komolyabb pozícióra pályázhatsz nálunk, úgyis ez a divat a párton belül.

Történt, hogy a frissen, listáról bekerült képviselő és a Fidesz tatabányai szervezetének alelnökeként funkcionáló Kupcsok, “Miért titkolják a polgármester ...

VISSZAMENŐLEGES CSOK-ELLENŐRZÉS TATABÁNYÁN IS: Nagyon bukhatsz, ha nem figyelsz
VISSZAMENŐLEGES CSOK-ELLENŐRZÉS TATABÁNYÁN IS: Nagyon bukhatsz, ha nem figyelsz

paragrafus_csok.jpg

Sajtóértesülések szerint 2020-ban a NAV visszamenőleg is ellenőrizni fogja a CSOK jogosultságot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki jogosulatlanul vette fel a támogatást, annak azt a jegybanki alapkamat ötszörösével terhelve egy összegben vissza kell fizetnie. Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője arról beszélt, a feltételeket egyáltalán nem lehetetlen betartani, ugyanakkor egy figyelmetlenség is elég lehet ahhoz, hogy valaki ...

NAGYOT ROBBANT A FACEBOOK: Teljesen átszabják, rá sem fogsz ismerni
NAGYOT ROBBANT A FACEBOOK: Teljesen átszabják, rá sem fogsz ismerni

facebook-logo.jpg

Néhány felhasználó számára már elérhetővé tette Facebook annak az új dizájnnak az alapjait, melyet a következő év(ek)ben terveznek bevezetni.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb átalakulásán megy át a Facebook. A változás nem a céget, hanem magát a közösségi oldalt érinti: novemberben kiderült, hogy új logót kap , október közepén pedig az, hogy a közösségi oldal felhasználói felülete is megváltozik majd. Lényegében annyira, hogy szinte rá sem ...

VÉGRE MEGLÉPIK TATABÁNYÁN IS: Újabb kéttucat gyógyszer kap tb-támogatást
VÉGRE MEGLÉPIK TATABÁNYÁN IS: Újabb kéttucat gyógyszer kap tb-támogatást

gyogyszer_1.jpg

Huszonhat új gyógyszer kap társadalombiztosítási (tb-) támogatást január 15-től - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A készítmények a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség kezelésére szolgálnak, összesen tizennyolc terápiás területen.Bővült a kórházi ellátás során ...

LETARTÓZTATÁSBAN MARADNAK A DÍLEREK TATABÁNYÁN: Több mint két kiló anyagot adtak el az aluljáróban
LETARTÓZTATÁSBAN MARADNAK A DÍLEREK TATABÁNYÁN: Több mint két kiló anyagot adtak el az aluljáróban

bilincs03.jpg

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben a több, mint két kilogramm marihuána eladását követően elfogott férfiak letartóztatásának hosszabbítását indítványozta.

A gyanú szerint az egyik férfi 2019. április 10-én, 22 órakor, egy tatabányai aluljáróban 2.200 gramm marihuánát adott át társának azért, hogy Tatabányán továbbértékesítse. Megállapodásuk szerint az átvevő férfi az ...

RENGETEG A TOLVAJ TATABÁNYÁN: Most mobiltelefonnal bukott le egy tolvaj páros
RENGETEG A TOLVAJ TATABÁNYÁN: Most mobiltelefonnal bukott le egy tolvaj páros

telolovaj.jpg

Egy üzletben találta a mobiltelefont egy tatabányai nő és férfi, amit a csomagjaik közé rejtettek. Még az áruházban feltartóztatták a két főt, akiket a rendőrök gyanúsítottként kihallgattak.Egy üzletben találta a mobiltelefont egy tatabányai nő és férfi, amit a csomagjaik közé rejtettek. Még az áruházban feltartóztatták a két főt, akiket a rendőrök gyanúsítottként kihallgattak.

A 18 éves P. Veronika és a 20. éves B. Roland tegnap a déli ...

TATABÁNYAI MÉRGES CASANOVA: Összeveszett a csajával, ezért éjszaka kocsikat rongált. Tessék?
TATABÁNYAI MÉRGES CASANOVA: Összeveszett a csajával, ezért éjszaka kocsikat rongált. Tessék?

rendor_2.jpg

A 20 éves férfi két autót rongált meg dühében. A tatabányai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a tettest.

A gyanú szerint a tatabányai férfi még augusztusban Tatabányán, a Szent Borbála téren egy személygépkocsi gépház tetejébe belerúgott, ami behorpadt. A férfi három nappal később a Gál István lakótelepen egy másik személyautót is megrongált. Ennek a járműnek, a hátsó ablaktörlőjét törte le.

Az elkövetőt a Tatabányai ...

ELTŰNIK A KÉSZPÉNZ A TATABÁNYAI ISKOLÁKBÓL! Élesbe fordul az eddigi próba-projekt
ELTŰNIK A KÉSZPÉNZ A TATABÁNYAI ISKOLÁKBÓL! Élesbe fordul az eddigi próba-projekt

keszpenzmentes_isi.jpg

A tanulók pénzügyi tudatosságát erősítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A Készpénzmentes iskola program ezért kilépett a kísérleti szakaszból, és mostanra már csaknem 70 intézményre terjed ki.

A tanulók körében a visszajelzések alapján már néhány hónap alatt jelentősen nőtt ...

FIGYELEM, ÁTALAKÍTOTTÁK A SZAKKÉPZÉST TATABÁNYÁN IS: Mutatjuk, hogyan
FIGYELEM, ÁTALAKÍTOTTÁK A SZAKKÉPZÉST TATABÁNYÁN IS: Mutatjuk, hogyan

szakkepzes-334337.jpg

Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár felidézte, hogy a 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A ...

PÉLDA A TATABÁNYAI POLITIKUSOKNAK: Dolgozói között osztja szét fizetését a Főtáv új vezére
PÉLDA A TATABÁNYAI POLITIKUSOKNAK: Dolgozói között osztja szét fizetését a Főtáv új vezére

utcasepro.jpg

Milyen szép lenne, ha a közeljövőben a tatabányai politikusok is tudnának ilyen elegánsak lenni. Példa most már van, hajrá! És nem arra gondolunk természetesen, hogy a "rendes" fizetésüket adják oda, de például ott vannak a bizottságok is, amelyekben elég sok poltikus tag, azt a pénzt simán odaadhatnák a rászorulóknak.

Nem mindennapi lépésre szánta el magát Mártha Imre, a FŐTÁV új vezérigazgatója – értesült a Blikk.

A világhírű cambridge-i ...

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása