Holnap indul, és szerda kivételével egész héten oltják a diákokat, már akit regisztráltak.
A koronavírus elleni Pfizer oltásokat augusztus 30-én és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án adják be az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával, a kormányzati portál tájékoztatása szerint eddig 205 ezer diákot regisztráltak oltásra és 171 ezren (83 százalék) már fel is vették azt.
A szülők visszajelzései alapján az iskolák összesítették az oltási igényeket, és a jelentkezők számától függően vagy a tanuló saját iskolájában, vagy egy közeli iskolában jelölik ki az oltás helyszínét. A szülők az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről külön értesítést kapnak majd. Az oltásra a 18 év alatti diáknak magával kell majd vinnie a kitöltött szülői hozzájáruló nyilatkozatot, a 18 évet betöltött diáknak a jelentkezési lapot. Ezeket a szülők e-mailben megkapták. Az első oltás után 3 héttel adják be a második oltásokat ugyanabban az iskolában, ahol az első oltást.
Újra kezdődik hamarosan a vigyem, vagy ne vigyem iskolába a gyerekemet házi kvíz játék de fontos észben tartani, hogy az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, hogy mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását – áll a közleményben.
Közben a TASZ megírta, hogy az emberi erőforrások minisztere körlevélben adta utasításba az iskolavezetőknek, hogy mérjék fel a 12. életévüket betöltött tanulók iskolai COVID-oltása iránti szülői igényeket. A felméréshez a miniszter egy „jelentkezési lapot” is közreadott, amit az iskoláknak valamennyi szülővel ki kell töltetniük, sőt a kitöltött jelentkezési lapot a tanulók személyi aktájához kell csatolniuk.
„Ha az iskolavezetők fenntartások nélkül követik a miniszter utasításait, akkor nemcsak a szülők, tanulók oltás iránti igényeit mérik fel, hanem név szerint feltérképezik az iskolába járó tanulók átoltottságát. Ennek az adatkezelésnek pedig jelenleg nincs sem jogalapja, sem pedig legitim célja, ezért sérti a tanulók és a szülők személyes adataik védelméhez fűződő alapvető jogát. A jogsérelem orvoslása érdekében a NAIH-hoz fordulunk" – írta a TASZ.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.