Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ÉPÍTKEZEL? HAMAROSAN FELLÉLEGEZHETSZ! Durván beszakadt a faanyag ára

faanyag-deszka-pallo.jpg

Az építési fa ára már akkorát korrigált vissza, hogy ezzel el is veszítette az idei évben elért nyereséget. Az ok a csökkenő keresletben és növekvő kínálatban keresendő - számolt be az Agroforum.hu.

Mint sok helyen elhangzott a faáru az egyike a bődületes emelkedés produkáló építőanyagnak. Ez tükröződött a tőzsdéken is, a legjobban teljesítő árupiaci termék idén, miután a pandémia építési és barkácsolási lázat okozott, másrészt pedig az inflációs félelmek is felfelé hajtották az árát. 

A kereslet hirtelen megugrását lassan, de azért követte a kínálat növekedése is, mely így most az eddigiekkel ellentés irányú nyomást fejt ki az árfolyamra. A tőzsdei árak jelenlegi helyzetére jellemző, hogy idén 1733 dolláron is kereskedték az amerikai fa egységét, azonban jelenleg 713 dollárra esett vissza az ára.

Ez egyébként nem jelenti azt, hogy nagyon olcsó lenne a fa, mert historikusan tekintve az 1990-es évektől nézve jellemzően 200-400 dolláros sávban mozgott a jegyzés – idézi a lap az Equilor Befektetési Zrt szakértőjét.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5116629936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása