Már tényleg nagyon gáz, amit a fideszesek művelnek, vagyis gáz a nem tudom hányadikon, mind az ország vezetésében, mind politikai kommunikációban.
Ez jutott eszembe, amikor az egyik ismerősöm a kezembe nyomta ezt a szórólapot vagy micsodát, amin Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára gyűrűjében Karácsony Gergely látható, de ott van rajta Jakab Péter is, és fölöttük lebeg a felirat: Gyurcsány-show.
Az egész egyszerre felháborító és siralmas, nagyon látszik, hogy egyáltalán nem erőltetik meg magukat: nagyon egyszerű dizájnal támadnak a fideszesek, ocsmány színekkel és full egyszerű mondandóval. Olyan az egész, mint egy falusi búcsú plakátja, vagy egy olyan cikruszé, ahol levitézlett állatok és öreg artisták próbálkoznak szórakoztatni a népet, de nem sikerül, és az a három ember sem tapsol, aki jegyet vett valamiért.
Szerintem eljutunk majd arra szintre is, amikor csak Gyurcsány feje lesz a szórólapokon vagy plakátokon, aztán már csak a GY betű, és kész, az embereknek elég lesz, hogy beinduljanak a reflexek.
Bárhogyan is, de ez nagyon kevés, még a Fidesztől is, pláne, hogy annyi pénzük van, amennyit nem szégyellnek ( a magyar szavazók jóvoltából) igazán összedobhattak volna egy profi anyagot. Ez a választól lenézése, már ki tudja hányadszor. Azt gondolhatták, ide vidékre, Tatabányára, “ezeknek” elég lesz egy ízléstelen anyagocska, úgy is csont nélkül beveszik a gyűlölet-propagandát.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.