Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

NEM FÉLSZ, HOGY ÉGSZ? A hazai, kisvárosnyi halottak közé pályázol?

dohanyzasellenes-plakat-phillipmorris-phillip.jpg

A dohányzásmentes világnap alkalmából az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet elindította az Élj tiszta tüdővel! elnevezésű, dohányzóknak szóló kampányát, mely támogatást ad a leszokáshoz.

Napjainkban az egészségtelen táplálkozás után a dohányzás járul hozzá a legtöbb halálozáshoz Európában és Magyarországon is. Egy magyar dohányos évente átlagosan 2816 szál cigarettát szív el. Magyarországon a dohányzás felelős a halálozások 21 százalékáért, évente mintegy 25 500 ember hal meg a dohányzással összefüggő szövődmények miatt.

Szinte minden dohányzó tisztában van azzal, milyen káros az egészségére, mégsem tudja vagy akarja feladni szenvedélyét. A közvélemény-kutatások szerint olyan emberek is dohányoznak, akik egyébként próbálnak egészségesen élni, figyelnek a táplálkozásukra, rendszeresen mozognak, a Korányi intézet kampánya elsősorban őket szeretné elérni.

A magyar dohányosok 92 százaléka naponta rágyújt, többségük 18 éves kora előtt rászokott a cigarettára, negyedük maximum 10 szál, több mint felük 10-20 szál, egyötödük pedig 20 szálnál is több cigarettát szív el naponta. Ezzel nemcsak egészségüknek ártanak, hanem pénztárcájuknak is: a rendszeres dohányzók havi több tízezer forintot költenek dohánytermékekre - tudatták.

Kitértek arra: a dohányzók harmada szeretné abbahagyni a dohányzást, tisztában van azzal, hogy szenvedélye káros az egészségre, ezért többen próbálkoznak a leszokással. A dohányzás következtében több mint 7000 mérgező és legalább 70 ismert rákkeltő vegyület jut a szervezetbe, amely szinte minden szervrendszerben károsodást idézhetnek elő. A dohányfüst a dohányzó környezetére is káros. Gyermekekben és serdülőkben akadályozza a tüdő egészséges fejlődését, amelynek következtében emelkedik az idült légzőszervi betegségek, így az asztma és a korai COPD (a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó betegség) kialakulásának kockázata.

A kezdeményezéssel és a leszokással kapcsolatos további információ a www.eljtisztatudovel.hu weboldalon található. A honlapról letölthető a Korányi intézet "Gond Egy szál se!" alkalmazása is, amely segít elhatározni, megtervezni és megkönnyíteni a leszokás folyamatát, továbbá hozzájárul a szükséges motiváció és önbizalom fenntartásához - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A rákos megbetegedések 27 százaléka a dohányzás miatt alakul ki - ezt már Sztella Kiriákídisz írta, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa a dohányzásmentes világnap alkalmából közétett sajtóközleményében.

Kiriákidídisz felhívta a figyelmet, hogy míg a dohányzás a legelkerülhetőbb egészségügyi kockázat, az EU ambiciózus stratégiát javasol annak visszaszorítása érdekében, mivel uniós statisztikai adatok azt mutatják, hogy a leszokni próbálók nem kapnak elég támogatást.

Az EU célja, hogy 2040-re az emberek kevesebb, mint 5 százaléka dohányozzon, ami a jelenlegi adatokhoz képest 20 százalékos csökkenést irányoz elő.  A biztos véleménye szerint, ha a dohányzásról leszokni vágyok megfelelő támogatást kapnak, és sikerül célkitűzésüket keresztülvinni, akkor már legalább a felére csökkenne a dohányzók száma az Európai Unióban.

Kiriákídisz felhívta az uniós tagállamok figyelmét, hogy a dohányzásra vonatkozó uniós jogszabályokat hatékonyabban hajtsák végre, különös tekintettel a kiskorúaknak történő értékesítésre és a dohányzásról való leszokásra irányuló kampányokokra. A biztos arra is rámutatott, hogy a koronavírus-járvány okozta halálesetek 50 százalékkal nagyobb arányban sújtották a dohányosokat, így ez a kockázat milliókat késztett a leszokásra.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6116576602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása