Útfelújítások kapcsán hirdette ki legutóbbi közbeszerzésének győztesét az önkormányzat, a munkákat a VI-os telepen végzik.
Ennek a projektnek a keretében az eredeti terveknek megfelelően felújítják a Nívó utcai és a Hegy utcai aszfalt kértek burkolatot, a hozzátartozó padkával együtt, a Kassák és a Nívó utca közötti szakaszon. Opcionálisan az önkormányzat ajánlatot kért Csarnok és Hegy utca felújítására is a Nívó és a Faraguna utca közötti szakasz felújításra is, amit információink szerint szintén megvalósítanak.
Ez utóbbi esetében várhatóan él Szücsné Posztovics Ilona az opció lehívásával, ugyanis az eredetileg 30 milliós kerettel rendelkező beruházás anyagi fedezetét megtoldották még 2,5 millióval, így ez utóbbi lehetőségre is megbízást kapnak a nyertes kivitelezők.
Ez a bontási jegyzőkönyv alapján derült ki, ugyanis ott az önkormányzat azt a tájékoztatást adta, eredetileg rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nettó 30 millió forint volt, vagyis kevesebb, mint amit a nyerte kért a kivitelezés ellentételezéséért. A szerződés végül nettó 32,7 millió Ft-os (ÁFA-val együtt 41,5 millió) vállalási áron került aláírásra, így kerülhetett bele az opcionális munka.
A nyertes a tatai Vértes-Út Építő és Szolgáltató Kft (Tatabányán bizonyára sokan ismerik) lett, a másik induló a budapesti SWIETELSKY Magyarország Kft volt. Utóbbi 25%-kal magasabb árat adott, szóval nem nevezhető késhegyre menőnek a verseny ebben az esetben, mondjuk legalább itt mindketten érvényes ajánlatot adtak be.
Ami feltűnő (így kellett volna eddig is működni), hogy jelen esetben normális színvonalú műszaki dokumentáció került a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé a kiírás részként, a fenti helyszínrajz legalább tisztességes mérnöki munkát tükröz.
Ha valaki ezt furcsállaná, érdemes visszatekinteni több régebbi cikkünkre, ahol mind az útfelújítás, mind a hozzátartozó “mérnöki dokumentáció” a nevetség tárgyát képezte, de nem gátolt tízmilliók kifizetését.
Egyik eklatáns példája volt ennek a Füzes utcai félig útfelítás, amikor az utca közepén egész egyszerűen kihagytak egy szakaszt.
Ráadásul nem csupán a tervezés és pályázat során, hanem ténylegesen sem csinálták meg.
Reméljük, hogy most egy tisztességes útfelújítás készül.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.