A Tatabányai Törvényszéken kedden folytatódik annak a tatabányai anyának az ügye, aki rendszeresen testileg és lelkileg is bántalmazta négy gyerekét nem foglalkozott velük, sokszor enni is alig tudtak valamit. A tárgyaláson ítélet is születhet.
A vád szerint az anya egy kétszobás tatabányai tömblakásban nevelte négy gyermekét, ahol velük élt még a nő édesanyja és a barátja, illetve lakásfelújítás ürügyén hónapokig még egy további ismerősük is ott éjszakázott. A nő 2017-től kezdődően napi szinten fogyasztott alkoholt, melynek hatására agresszívvá vált, a családi összetűzések gyakran tettlegességig fajultak. A nő az utóbbi években gyakran váltotta a partnereit, akikkel együtt italozott. Előfordult, hogy annyira részeg volt, hogy az egyik kiskorú gyermekének kellett őt lefürdetnie.
Az anya 2018. augusztus végétől munkanélküli volt, ennek ellenére a gyermekeivel nem foglalkozott, havonta egy-két alkalommal főzött nekik meleg ételt, a többi napon a nagyobb gyerekeknek adott pár száz forintot, hogy abból kenyeret, parizert és ketchupot vegyenek, de ebből sokszor nem jutott mind a négy gyermeknek annyi, hogy jóllakjanak. Az anya a gyerekek ruháit nem mosta ki, nem gondoskodott az évszaknak megfelelő ruházatukról sem. A nő a gyermekeket többször bántotta fizikailag és lelkileg is, előfordult, hogy egyiküket az utcán verte meg.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.