A kormány ismét meghirdeti a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot", amellyel a közfoglalkoztatottak elhelyezkedését segítik az elsődleges munkaerőpiacon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
Az április közepén induló programba belépők havi 45 ezer forintos juttatást kaphatnak, a minimálbért alapul véve tehát közel 160 ezer forintot vihetnek haza abban az időszakban, ameddig a közfoglalkoztatási szerződésük tartott volna.
A programmal arra kívánják ösztönzi a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkezőket, hogy ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt..
A közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt állást találók egyfajta bónuszként elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz jut, mivel a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja meg utólag a havi 45 600 forintot.
Elhelyezkedési juttatásra jogosult a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatott is, akinek napi díjazása kétezer forint, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is kaphat - tette hozzá.
Kiemelte: a résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük közel háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.
A részletes dokumentáció a program 2021. április 15.-i indulásakor válik elérhetővé a munka.hu oldalon. Kérelmet ezt követően lehet majd benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, e forrásmennyiség akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti - olvasható a közleményben.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.