Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

VÉGIGVERTE TATABÁNYÁT, AZ ANYJÁVAL KEZDTE: két biztonsági őr és egy járókelő az áldozat

okol-homalyosfejjel.jpg

Kedden kora délután áll bíróság elé az a tatabányai “erős” ember, aki még a saját anyját is megverte.

Az eset annak kapcsán látott napvilágot, hogy az ügyészek által összeállított vádirat szerint a megvádolt férfi tavaly június 27-én az egyik tatabányai bevásárlóközpontban ütött meg kér biztonsági őrt. A férfi minden előzmény nélkül kiabálni kezdett, ezért a biztonsági őr szólt neki, hogy az épületből menjen ki. A vádlott a felszólításnak nem tett eleget, inkább a biztonsági őrnek behúzott egyet, a fejen landolt ütés nem okozott sérülést. Egy másik biztonsági őr a társa segítségére sietett, de a férfi őt orrba vágta, emiatt a biztonsági őr elesett, betört az orra. Ez utóbbi bántalmazás alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására. 

A vádlott férfinak nem ezt volt azokban a hetekben az egyetlen erőszakos cselekedete, ugyanis ezt megelőzően április 16-án a tatabányai otthonában édesanyját is megverte. Hogy mindez nem volt neki elég, és meglehetősen agresszív viselkedésű, mutatja az is, június 6-án Tatabányán egy kereszteződésben két alkalommal ököllel állon ütött egy járókelőt. 

Mindkét esetben a férfi egyaránt nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, azonban mindkét bántalmazás esetén csak a szerencsén múlott, hogy nem lett súlyosabb következménye.

 Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt tartsa fenn, illetve a vádlottat börtönbüntetésre és a közügyektől eltiltásra ítélje.

fotó: illusztráció

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. 

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4216425474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása