Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

LEFÚJTÁK A T-BUSZ MODERNIZÁCIÓJÁT: az utasok tájékoztatását fejlesztették volna

buszmegallo-tabla-gyurott-magyar-logisztika-hu.jpg

Lefújták a tatabányai helyi közlekedési vállalat utastájékoztatási rendszerének bővítését, amit 2019 nyarán indítottak el.

A tervezett beszerzés során tovább fejlesztették volna a rendszert, új automatákat is vettek volna illetve egy saját mobilapplikáció került volna kifejlesztésre.

A tervek szerint LCD monitorokat szereltek volna mind a szóló, mind a csuklós járművekre, valamint mobil utastájékoztató alkalmazás kifejlesztése is szerepelt, az elkészítendő applikáció IOS és Android platformon futott volna. Újabb jegyértékesítő automatákat is felszerelt volna a győztes.

Elindult volna az utasszámlálás a sikeres közbeszerzés következtében, egy-egy kiválasztott szóló és csuklós jármű minden ajtajára szereltek volna számlálókat.

A projekt megvalósítását végül hivatalosan azért fújták le, mert az egyetlen ajánlattevő, tekintettel az eltelt időre, visszavonta ajánlatát.

Valószínűleg az igazság inkább az lehet, hogy az elképzelések változtak kissé, elég csak arra gondolni, hogy például a T-Busz csatlakozott egy létező mobiljegy értékesítő rendszerhez, illetve a fizikai jegyértékesítést is átgondolhatták, lévén pont most zárták be a főtéri egységüket.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. 

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8916421694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása