Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus esetében a tünetek jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása - számolt be róla a BBC hírportálja alapján a Szimpatika portál.
A pácienseknél a betegségük elején találták a legnagyobb víruskoncentrációt, míg „élő", vagyis szaporodni képes vírusok akár a tünetek megjelenése utáni kilencedik napig kimutathatók voltak - számltak be a kutatók. A tanulmány készítői 79 kutatást elemeztek, ezek teszttel igazoltan koronavírusos, kórházban kezelt, tüneteket mutató páciensek eseteit tartalmazták. A tünetek jelentkezésétől kezdve akár a kilencedik napig is azonosítottak szaporodóképes vírusokat a torokból vett egyes mintákból.
A mintákban talált RNS-részecskékből, vagyis a vírus örökítő anyagának töredékeiből a tünetek kezdetekor vagy ezután öt napon belül volt a legtöbb. Az inaktív RNS-töredékek az orr- és torokmintákban átlagosan még a tünetek megjelenése utáni 17. napon is kimutathatók voltak. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy mivel kilenc napon túl nem volt a mintákban szaporodóképes vírus, ezért - a tovább kimutatható inaktív töredékek ellenére - valószínűtlen, hogy a páciensek többsége fertőzne a kilencedik nap után is.
„Az emberekben azt kell tudatosítani, hogy amint akár a legenyhébb tüneteket is érzik, ne érintkezzenek másokkal, izolálják magukat. Vannak, akik olyan későn kapják meg a teszteredményüket, hogy talán már túl is vannak a legfertőzőbb időszakon" - mondta el a BBC-nek Muge Cevik, a St. Andrews-i Egyetem tudósa.
A kutatás nem vizsgálta a tünetmentes fertőzötteket, de a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy más kutatások kimutatták, egyesek már a tünetek megjelenése előtt és tünetmentesen is fertőzhettek.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.