Az oktatási intézmények bezárása mindenképpen jó döntésnek tűnt. Az Egyesült Államokban a nyár elején úgy becsülték, hogy 1,37 millióval kevesebb fertőzött és 40 600 be nem következett haláleset lett az intézkedések eredménye. Az év folyamán, főleg a nemzetközi tapasztalatok fényében, sokat változott a kép az iskolabezárások hatékonyságával kapcsolatban.
Angliában 30 esetben találtak fertőzési gócokat iskolákban:
AZ ESETEK KÉTHARMADÁBAN FELNŐTTRŐL FELNŐTTRE MENT ÁT A VÍRUS,
és mindössze két esetben terjedt a ragály tanulóról tanulóra. Az ír, francia, finn és magyar adatok is azt támasztják alá, hogy a gyerekek nagyon ritkán fertőzték egymást.
A friss ismeretek szerint a kisebb gyerekeket nemcsak kevésbé fenyegeti a betegség, de kisebb eséllyel is adják tovább azt, mint idősebb társaik.
A kutatók úgy találták, hogy 0–5 évesek adják át legkevésbé a vírust, de a 6–10 éves korosztály is kisebb mértékben volt fertőző, mint az idősebbek. A fertőzőképesség életkorhoz köthető fokozódása más statisztikákban is megjelent: az amerikai adatok szerint a 12–17 éves korosztályban kétszer olyan gyakran kapták el egymástól a vírust, mint az 5–11 évesek körében.
A jelenség oka egyelőre ismeretlen. Az egyik kézenfekvő magyarázat az lehet, hogy minél kisebb a gyerek, annál kisebb a tüdőkapacitása, ezzel együtt pedig kevesebb az általa kilélegzett fertőző páracseppek mennyisége. Hasonló jelenséget a tuberkulózisnál figyeltek meg korábban. A másik lehetőség, hogy a fertőzött gyerekek fele teljesen tünetmentes, így a fertőző és a fertőzött sem észleli a betegséget-írja az Index.
Hol és mennyire veszélyes egy iskola?
A koronavírus ott terjed, ahol sok ember tartózkodik sokáig egyszerre egy helyen. Az iskolában jellemzően az udvaron, az aulákban, az ebédlőben, a tantermekben és a tanáriban, tehát körülbelül mindenütt.
Az európai iskolákban bevezetett megelőző intézkedések a következők voltak:
- rendszeres szellőztetés,
- az iskola rendszeres fertőtlenítése,
- gyakoribb kézmosás,
- távolságtartás,
- maszkviselés,
- a veszélyeztett tanulók és tanárok kiemelt védelme.
Egyszerű operatív megoldások is jelentős segítséget jelenthetnek. Például
ELŐNYÖS, HA REGGELENTE NEM VERŐDIK ÖSSZE A TÖMEG
az iskola kapujánál, ezért jobb, ha nem egyszerre kezdődik mindenkinek a tanítás. Hasonló módon, a nap során érdemes nem egyszerre szünetre küldeni minden gyereket. Az ebédidős tömeget is el lehet kerülni, ha a padjuknál ebédelnek a diákok.
Ezekkel együtt is a tanári szoba a legveszélyesebb hely az iskolában, mivel a tanárokra nézve a többi felnőtt jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezt a fenyegetést pedig a már most is ismert módokon: távolságtartással, maszkkal, fertőtlenítéssel és szellőztetéssel lehet minimalizálni.
Fotó: mti/ Balogh Zoltán
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.