Nyugodtan mondhatjuk, nem semmi! Kásler Miklós emberminiszter, egy igazi "gavallér"!
A hvg.hu szúrta ki, hogy Káslerék az új Nemzeti Alaptantervhez igazított tanmenetekre várnak ötleteket a tanároktól. Úgy gondolták vonzóvá teszik, így nyerni is lehet a pályaművekkel, nem akármilyen nyereményt.
Egy hónap múlva szeptembertől az 1., 5., és 9. évfolyamon az új NAT alapján kezdődik meg a tanítás, és ehhez kapcsolódva megjelentek a kerettantervek is, a pedagógusok megalkothatják a saját – ezekre épülő – tanmeneteiket.
Ennek kapcsán várja a minisztérium, a „legeredetibb, a tanulók fejlődését szolgáló” és a központi tartalomszabályozókkal összhangban elkészült tanmeneteket.
A díjazásra vonatkozó részt idézi a lap az iskolákba kiküldött EMMI-levélből:
„A legjobb tanmenetek közül válogatva (a szakértői bizottság javaslata alapján) néhány tanmenetet az Oktatási Hivatal aloldalán tesznek közzé. A közzétett tanmenetek szerzői elismerő oklevelet kapnak.”
Amennyiben olthatatlan vágyat érzel a busás díjazásra, augusztus 20-ig nyújtsd be a pályázatod.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.