Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ORSZÁGOSAN AZ ELSŐ, EGÉSZSÉGÜGYIS ÁLDOZAT! A tatabányai két gyermekes apuka

halal-koronavirus-szegely.jpg

Elképesztő, hogy az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján is elfelejtette közölni az országos tisztifőorvos Müller Cecília, hogy az elhunyt 41 éves krónikus beteg, egy egészségügyi dolgozó. 

Időközben a Szent Borbála kórház elismerte a tényt nekünk, később Lőke János főigazgató megerősítette az RTL Híradónak is, hogy az ő munkatársuk halt meg.

szentborbala-loke-nyilatkozik-rtlhirado.jpg

A férfi nem a mostani, nagyszámú kórházi dolgozót érintő fertőzés során betegedett meg, hanem régebben és őt ezért Székesfehérváron ápolták, már hosszabb ideje lélegeztetőgépen volt. Tegnapi napon hunyt el, a korábban betegszállítóként dolgozó férfi.

A 41 éves férfi, kétgyermekes édesapa volt, a felesége is a kórházban dolgozott. A férfi felesége, az Indexnek erősítette meg a hírt, hogy a férjéről van szó. Elmondta, hogy amint párja produkálta a tüneteket, nem dolgozott, és külön is költöztek.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1415640932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása