Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

GRUNDFOS TATABÁNYA: szezonnak soha nem volt így vége, nincsenek helyezettek!

grundfostb-kezilabda-2019-20-fbcover.jpg

A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége a koronavírus-járvány miatt döntött a 2019/2020-as idény valamennyi, az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat sorsáról. A döntés értelmében a felfüggesztett idény kapcsán helyezéseket nem állapított meg a Szövetség.

Mindez azt jelenti, hogy sem a bajnokságoknak, sem a Magyar Kupának, sem a Liga Kupának nincsenek győztesei és helyezettjei a 2019/2020-as idényben, így nincsenek kieső és feljutó csapatok sem, az európai kupaindulásra pedig azok a klubok jogosultak, amelyek azt a 2018-19-es bajnoki helyezéseikkel kivívták.

Fontos, hogy a döntés értelmében a csapatok a 2020/2021-es idény sorozataiba a 2019/2020-as szezonra érvényes besorolás szerint nevezhetnek be, amennyiben ismét teljesítik a nevezés kritériumait  A 2020/2021-es versenykiírást viszont jelenleg még nem tudja elfogadni és közzétenni a szövetség, hiszen ehhez tudniuk kellene a bajnoki rajt és a bajnoki fordulók időpontjait. Előbbit befolyásolja a koronavírus-járvány, míg az összes forduló időpontját a nemzetközi versenynaptárhoz alkalmazkodva tudjuk csak meghatározni, ami viszont szintén változhat a járvány miatt.

 

Fotó: Grundfos

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8715601074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása