Ismét izgalmasnak ígérkezik a városi közgyűlés, ami jövő héten csütörtökön tartja soros ülését. Továbbra is arra biztatnánk minden tatabányai polgárt, ha csak egy kis időre is, de üljön be, és nézze meg, hogy dolgozik a képviselő-testület, ezen belül, hogy dolgoznak és miket mondanak a képviselők, már aki megszólal. Érezzék meg egy kicsit hangulatát az egésznek, mert sokkal könnyebb lesz utána megérteni bizonyos döntések hátterét, vagy éppen kibogarászni a személyes érdekeket. A csütörtöki közgyűlésen döntenek a politikusok többek között arról, mennyit térítési díjat kell fizetnünk az iskolákban, óvodákban és a bölcsődékben. Szóba kerül újfent az M1-es autópálya 2*3 sávra bővítésése és az ahhoz szükség beruházások esetleges módosítása. Ami azért is érdekes mert a decemberi közgyűlésen hatalmas vita kerekedett belőle:
Bereznai Csaba akkor megjegyezte, úgy tudja a beruházás az András utca egyes ingatlanjainak elbontásával járna. A képviselő erre azt a választ kapta, hogy lakóépületeket nem érint a beruházás, de egyes telkekből nagyot területet kell majd kisajátítani. A munkát végző NIF Zrt. azonban külön egyeztetni fog a érintett lakókkal az ügyben. Az ott lakók már eddig is panaszkodtak, hogy nagy területet sajátítanak ki, és nem akarják, hogy ennél is több legyen a mérték. A képviselők megjegyezték, van rá technikai megoldás, hogy ne kelljen még több telekrészt elvenni a lakóktól, és szorgalmazták, hogy az önkormányzat álljon ki a Szőlőhegyen lakók jogaiért, mindenképpen tárgyaljanak a NIF Zrt-vel a problémáról, hogy más nyomvonalon vigyék el a víziközműveket. A tárgyalás megkezdését megszavazta a közgyűlés.
De fontos napirendi pont lesz az Átláthatósági Rendelet megalkotása, ami egyebek mellett azt is eredményezi, hogy a kikerüljön a városi oldalra a képviselők és az önkormányzati cégvezetők vagyonnyilatkozata. Kíváncsiak vagyunk, kik fogják megszavazni ezt a transzparencia miatt hihetetlenül fontos rendeletet, amit eddig egyetlen városvezetés sem tett meg, ki tudja miért. Nemrég a jelenlegi polgármesteren kérték számon a fideszesek, hogy a vagyonnyilatkozatát miért nem tette ki a honlapra, persze nagyon jól tudták, hogy ahhoz pont ennek a rendeletnek a megalkotása szükséges. Mondjuk nem lenne ördögtől való, ha minden képviselő elhozná a sajátját az ülésre, akár fel is olvashatják nyilvánosan.
Kiderülhet az is, megkapja-e a TSC az újabb 10 millió forintot 110 éve fennállásának megünneplésére, illetve végül hogyan fogják támogatni a tatabányai óvodapedagógusok továbbképzését. Megtárgyalja a testület a T-Busz ügyvezető pályázatának kiírását is: milyen feltételnek kell majd megfelelnie, aki pályázni szeretne. De kiderül, hogy mehet és megy szabadságra Szücsné Posztovics Ilona, hogy csak a legérdekesebbeket említsük.
A fotó illuszutráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.