Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KIHIRDETTÉK A SÁRBEREK-BÁNHIDA ALAGÚT ÉPÍTŐJÉT: Ezt tényleg nem fogják kitalálni!

schmidtcsaba_alagut_1.jpg

A Bánhidát Sárberekkel összekötő átjáró, évtizedek óta húzódó, korszakos lépés Tatabánya életében.

Az eredeti elképzelések szerinti projekt, ha jól oldják meg a tervezést és kivitelezést, régóta nem látott nagyon komoly mérnöki teljesítmény lesz. 

A most napvilágot látott közbeszerzési dokumentumból kiderül, ki fogja építeni ezt a professzionális munkát kívánó alagutat: ez a cég nem más, mint a A-Híd Építő Zrt. A cég főbb kivitelezései közé tartozik a 4-es metró több állomása, számos híd (újpesti vasúti híd, Szabadság híd felújítása, kőröshegyi völgyhíd, Pentele híd, szegedi Móra Ferenc híd), valamint autópályák részei (M31, M43, M6 esetén) is. Ezért a munkáért bruttó 6,5 milliárd forintot fognak  bezsebelni.

Legalábbis egyelőre így áll a helyzet, de ne felejtsük el, hogy a kivitelezőnek, aki a tervező is lesz egyébként, valamennyire át kell terveznie az egészt, ennek is lesznek még plusz költségei, és még a munkálatok elkezdéséig a minimálbér is nőni fog, ezek mind hatással lesznek várhatóan a végső árra.

Az utóbbi évtizedekben nem épült hasonló Tatabányán, de országosan is kevés, nekünk ez olyan, mintha egy újabb ütőeret ültetnénk a testünkbe, ennyire fontos a helyi közlekedésnek ez az alagúttal megvalósuló összeköttetés.

Az alagút megvalósítása az iskolapéldája lesz annak, hogyan lehet megfogni egy dinamikus forgalommal rendelkező helyszínt, mint például a jelenlegi vasúti vonal. Ami különösen nehézzé teszi a projektet, hogy annak működése közben kell megépíteni a műtárgyakat. Itt ugyanis nem tudják elterelni vagy megállítani a forgalmat ezen a vasúti szakaszon, tehát az alagút tervezése és megépítése egy nagyon-nagyon komoly mérnöki kihívás.

Hiába, hogy ez év július vége volt az ajánlattételi határidő, csak most hirdették ki a döntést, vagy talán csak most “kommunikálták “. 

Persze egész évben nagy hallgatás volt a beruházás körül, aztán nagy hirtelenséggel Schmidt Csaba ex-polgármester novemberben előállt azzal, hogy hiányzik még 262 millió  a beruházáshoz, ezért a hiányzó összeget fizessék ki a tatabányai adófizetők. Be is adott egy önálló képviselői indítványt, amit a városi közgyűlés meg is szavazott.

Könyörgöm, júliusban már lejárt az ajánlattételi határidő a közbeszerzés kapcsán, akkor nem látta senki, hogy hiányzik egy rakás lóvé, vagy úgy kötöttek esetleg, eddig nyilvánosságra nem hozott szerződést, hogy sebaj, majd a tatabányai adófizetők kisegítik az ígérgető szervezetet a hiányzó összeggel?

Még hivatalos eredménye meg sem volt a közbeszerzésnek, de ő már tudta az eredményt, talán súgtak neki, vagy a szokásos Mészáros Lőrinc-féle kör nyeri el a megbízást?

A kérdésünk akkor is és most is csak az, ki tárgyalt anno Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel a beruházásról? Ha már akkor látta, hogy gond van, mégpedig látnia kellett, miért nem adott be indítványt, és miért nem fogadták el a bukása előtt? 

Mindenesetre célt ért Schmidt, csak kihúzta ezt az összeget a városi költségvetésből.

Szóval akadna itt még pár kérdés, nem biztos, hogy ilyen gyorsan el kellett volna fogadni Schmidt képviselői indítványát.

 

Fotó: Facebook

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy 

kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7315373588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása