Szeretnénk végre megérni, hogy a karácsonyi ajándékozás tényleg karácsonyi ajándékozás legyen, és a pártpolitikai népszerűség-hajhászásnak még a látszatát is kerülje el ilyen egy esemény.
Ez jutott eszembe az Összefogás Tatabányáért frakció ételosztásával kapcsolatban, amiről írtunk is, milyen nagy durranásként szerették volna beállítani és kommunikálni a képviselők, de valahogy félresiklott a dolog.
Persze mindez sokaknak nem tetszett, kaptunk is érte kritikát rendesen, hogy ezek szerint a kormánypárt szekerét toljuk? Vagy szerintünk haljanak éhen az emberek?
Tatabánya korábbi alpolgármestere egyenesen kioktatott minket, hogy
“Édesapám tanította: fiam, ha valamit nem értesz először kérdezz! Kifejezetten sértő, hogy sok-sok jó szándékú ember karitatív tevékenységén gúnyolódunk.”
Mi azt szeretnénk neki, a nagy mellény mögé üzenni, hogy Tatabányán hál’ istennek elég sok csoport, baráti társaság segít a rászorulókon, és nem csak egy évben egyszer, hanem folyamatosan, megállás nélkül, már évek óta. Na, ők komolyan gondolják a szolidaritást meg a segítségnyújtást, és ami nagyon fontos, alázattal csinálják. Ráadásul ők nem használhatják fel a városi hivatalos internetes felületet arra, hogy ott propagálják az ajándékozási akcióikat. Pedig ők az igazi mindennapi hősök.
Eddig sokan kritizálták Schmidt Csabáékat, mert az kínos, ha politikusok propagandájára használjuk az adófizetők pénzét, ha pedig rászorulókról van szó, akkor különösen. Vajon az említett ex-alpolgármester megkérdezte erről az édesapját, legalább gondolatban?
Talán illő lenne megszívlelni, ha képviselők fényezik így magukat a városi portálon, az mindig olyan visszatetsző, és nem tudják levakarni magukról, hogy így akarnak szimpátiát és majdan szavazatot vásárolni.
Ráadásul az adománygyűjtést egyenesen egy pártirodába hirdették meg. Azt pedig változatlanul komolyan nehezményezzük, hogy a képviselők a Családsegítő által rendelkezésre bocsátott címlista alapján csomagokat szállítanak ki.
Egyébként nem volt a városházán egyetlen kommunikációs szakember, aki elmondta volna nekik, hogy ezt ne így, ha már maguktól nem jöttek rá?
Tényleg át kell venni az eddig mélyen elítélt fideszes propaganda-módszer elemeit? Miért nem lehet új módszereket kitalálni és megvalósítani? Ja, hogy ahhoz bátorság és gondolat is kellene? Bizony kedves régi-új képviselők, nem ártana, ha már megkaptátok a lehetőséget, akkor illene új, emberibb szokásokat is meghonosítani a városban, és nemcsak lemásolni a régi rosszat. Remélem, azért nem abból áll majd a kommunikáció, hogy zebrát fogtok átadni, és gyerekeket nem fogtok letérdepelteni az ünnepségen.
Mi csupán azt mondjuk, hogy, meg kellene mutatni, miben különböztök az előző városvezetéstől, ti nem?
Mennyivel elegánsabb lett volna, ha mondjuk felkutatjátok az összes segítő csoportot, és összehangoljátok a tevékenyéségüket, majd adtok nekik egy rahedli pénzt, hogy tessék, menjetek és csináljátok tovább, gratulálunk. Pluszban még adtok nekik egy városi díjat, hogy elismerje végre valaki a munkájukat.
De tudunk még jó példával szolgálni, itt van mindjárt egy érdi, ahol az adományozók személye szinte nem is kerül szóba illetve az örömszerzés az elsődleges.
És amit soha nem győzünk hangoztatni, politikusok csak nagyon óvatosan vegyenek részt ilyen eseményen, inkább bizonyítsanak a körzetükben és a városi közgyűlésben.
Amúgy Boldog Karácsonyt!
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.