Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

NAGY A HALLGATÁS A TATABÁNYAI SCHMIDT-PLEIER KERESZTEZŐDÉSRŐL! Ők se gondolták komolyan!

utkeresztezodes-tb-galltp-schmidt-pleier.jpg

Még a választások előtt szeptemberben tartott lakossági fórumot Pleier Tamás és Schmidt Csaba egy esetleges körforgalom megépítéséről a Gálon, amiről nem is olyan régen írtunk egy hosszabb elemzést, és kifejtettük, miért is lenne veszélyes az arra közlekedőkre. Pleierék két változatot is megmutattak a lakosságnak, és állítólag a jelenlévők szavaztak is róla, melyik legyen megvalósítva. Ráadásul Pleier ex-képviselő a Facebookon is megszavaztatta a népet erről az agymenésről. 

Az ügy pikantériája, azon túl, hogy nagy hallgatás van körülötte, az hogy Schmidt Csaba és Pleier Tamás úgy viselkedett az ügyben, mintha egy hivatalos, szakmai alapokon álló elképzelés lett volna az egész, és nem egy kampányterv és kampányrendezvény.  Ráadásul a politikusok úgy tüntették fel, mintha az általuk bemutatott tervekhez a városi szakirodának is lenne köze.

Egy olvasónk nem volt rest és a lakossági fórummal kapcsolatban megkereste az illetékeseket: többek Pleirer Tamást, Berkovics Gergely jegyzőt, a beruházási osztályt, de választ nem kapott. Majd nagy nehezen az aljegyző válaszolt a kérdésekre. Megkérdezte, hogy ott volt-e a tervezet készítője a rendezvényen, vagy tartott-e valaki előadást a témában, az aljegyző azt válaszolta, mivel nem volt ott senki a hivataltól nem tudja megmondani. Ugye, milyen érdekes, hogy senkit nem hívtak el a szakirodától, pedig állítólag a legnépszerűbb tervet szerették volna megvalósíttatni?

De a simli aztán ki is derült, amikor azt kérdezte, ki készítette a terveket:

“A polgármesteri hivatal nem rendelt meg a tárgykörben tervezést.

Megkérdeztük azt is, hogy ad-e bármilyen szakmai vagy jogi felhatalmazást, alapot a szavazás a közeljövőben vagy akár csak 5 év múlva Tb. Gál István ltp. aluljáró-Béke u. csomópont átépítésével kapcsolatban?  A hivatalos szikár válasz a “nem” volt, hogy volt-e városi felhatalmazás erre az egész eljárásra és személy szerint ki bízta meg az illetőt, azt a választ kapta, hogy 

“tekintettel arra, hogy hivatalunk nem rendelt meg tervezést, ezért a kérdés nem értelmezhető.”

Most már minden világos!

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Pleier-Schmidt páros félrevezette a környéken lakókat, az egész csupán a választásoknak szólt, amit egyébként az aljegyző is megerősített válaszában, mikor ezt írta: 

“A számunkra rendelkezésre álló anyagok alapján úgy tűnik, hogy a fórum választás kampányrendezvény volt.” 

A politikusok csalók módjára valami szakmailag gyalázatos firkálmányt mutattak be úgy, mintha az aluljárói csomópont problémáira tennének valós és megalapozott megoldási javaslatot, mint akkori polgármester és körzeti képviselő.

“Hőseink” meghirdettek egy, az önkormányzatot, lokális területet, közúti forgalmat érintő szavazást, illetve jelentős beruházást két olyan változattal, amelyek nem tartották be az Útügyi Tervezési (úttervezés, csomóponti tervezés, forgalomtechnikai tervezés stb.) szabályait és az alapvető jogi szabályokat se, ami a műszaki dokumentációk tartalmára, formaiságára és felelősség vállalási alapjaira vonatkozik. Azért ez lassan már büntetőjogi kategóriába illik.

Ráadásul a tervezetek műszaki tartalma annyira problémás, hogy már csak a koncepciók megtartása is jelentős anyagi kárt fog okozni a városnak és a költségvetésnek és azonnali közúti baleseteket fog okozni ebben a formában, nagy valószínűséggel súlyos vagy halálos kimenetellel. 

Ami külön szomorú az ügyben, hogy a város illetékes szervei, ahol az ott dolgozók a mi érdekeinket kellene, hogy szolgálják, gyalázatos módon a mai napig hallgatnak és inkább megtagadják a válaszadást (másfél hónapja), mint hogy kellemetlen helyzetbe hozzák Schmidt Csabáékat.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9915327156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása