Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KI LEGYEN AZ ELSŐ TATABÁNYAI ŰRHAJÓS? Nekünk rengeteg ötletünk van

urhajos.jpg

Nem vicc, hanem a rögvalóság: Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valami konferencián. Na, ez nagyon kemény, gondoltam magamban, és rögtön nagymamám jutott az eszembe, akinek az volt a szavajárása, hogyha nem viselkedsz rendesen, kilőlek a Holdba, ha nem eszed meg a vajas-lekváros kenyeret akkor is, ha kimész az utcából a biciklivel akkor is, és így tovább. 

De akkor is azt mondta, amikor meglátott egy politikust a tévében, mondjuk a rendszerváltás előtt halkabban lőtte ki az elvtársakat a Holdra. Az az igazság, hogy nekem is van ötletem, kit lőnék fel jó messzire innen. Legelőször az alattunk lakó szomszéd nénire gondoltam, aki állandóan azt lesi, mit csinálnak a szomszédok, és minden hülyeséget kitalál, aminek az okán fel jöhet hozzánk veszekedni - ugye másnak is ismerős a szituáció? A múltkor például azzal jött fel, hogyha majd esni fog az eső, beáztatjuk őt, mert az ereszünkben van egy felmosórongy, és hát ez már tűrhetetlen. És ezt félévente megismétli, félévente változó indokokkal. Hát én először őt lőném fel, persze csak gondolatban.

Aztán még rengeteg ötletem lenne: a miniszterelnöktől egészen a helyi alattvalókig, helytartókig. De például az illegális szemétlerakókat úgy lőném ki, hogy csak úgy zúgnának, mint a győzelmi zászló. A múltkor is az volt, hogy megállt a házunk előtt egy autó, és már repült is ki belőle az ágy, pont a park szélére, és nagy gázzal már tűnt is el. Na, az ilyen emberszerű lényeket lehetne reptetni az biztos.

Csak attól félek, hogy nem sokan maradnának Tatabányán, akiket ilyen- olyan indokokkal ne küldenék fel a Holdba. Vagy akkor mi lenne, ha valaki engem reptetne fel. Persze csak gondolatban.

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9915334396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása