Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MINDEN TATABÁNYAI SOFŐRNEK: Radikálisan változnak a jogosítványokra vonatkozó szabályok 

jogsi.jpg

Számos újdonságot előirányoz egy tegnap tárgyalt törvénymódosítás-csomag, érintve többek között a jogosítványok érvényességét és kiadását.

Az első jogosítványt szerző a sikeres vizsgát követően anélkül vezethet, hogy jogosítványát kézhez kapná - a többi között ezt tartalmazzák az egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosítások, amelyet kedden tárgyalt meg az Országgyűlés.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta az Inforstartnak, hogy az első jogosítványt szerző, az új vizsga kategóriát teljesítő, vagy az orvosi alkalmasságot meghosszabbító polgár - valamennyi feltétel teljesítését követően - azonnal rendelkezhet vezetési jogosultsággal.

Hozzátette: a vezetői engedély igénylése és gyártása automatikusan és illetékmentesen fog történni.

Olyan videotechnikát alkalmaznak majd, amely lehetővé teszi, hogy az eljárás során az ügyfél teljesen elektronikusan azonosítsa magát anélkül, hogy személyesen megjelenne a hatóság előtt, továbbá biztosítja az okmánykiadáshoz szükséges arcképfelvétel elkészítését is.

Az államtitkár kifejtette: lehetővé válik, hogy az első jogosítványt szerző a sikeres vizsgát követően anélkül vezessen, hogy jogosítványát kézhez kapná, illetve úgy kaphatja meg az okmányt, hogy nem lesz szüksége arra, hogy a hatóságnál megjelenjen.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3015255866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása