Bíróság előtt az a vértesszőlősi nő, aki férjét italozás közben kétszer is megszúrta késsel.
A nő és férje tavaly október 18-án, vértesszőlősi otthonukban a délelőttől kezdve italoztak. A férj egy idő után áthívta magukhoz az egyik szomszédot is, így utána hármasban folytatták az italozást. Az ittas állapotban lévő házaspár a délután folyamán több alkalommal is vitatkozott. Az egyik ilyen veszekedés után, kora délután már a férj felszólította a feleséget, hogy hagyja el a házat. A férj ki is húzta a feleséget a ház előtt lévő teraszra, de akkor a nő visszalépett a házba, felvett egy nagy kést a konyhaszekrényről, és visszament a teraszra. A nő ezután a késsel megszúrta a férfit a mellkasán és a bal kezén.
A férj felkiáltott és a teraszról az udvar végébe menekült, ahová a felesége követte a késsel a kezében és azzal fenyegette meg, hogy megöli. Erre kijött az udvarra a szomszéd is, aki elkérte a vádlottól a kést, mindeközben egy másik szomszéd pedig értesítette a rendőrséget. Ekkor a nő visszament a házba, magához vett egy másik kést és ismét megindult a telek hátsó részében tartózkodó sértett felé, szerencsére aztán őt egy tanúnak sikerült lefognia .
A sértett a bántalmazás következtében ugyan 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, azonban ez csupán a szerencsének köszönhető, a bántalmazás alkalmas volt 8 napon túl gyógyuló ín- és idegsérülés okozására.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen vádlottat a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje.
(Ügyészség)
kép: illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.