Nemrég válaszolt nyilvános Facebook bejegyzésben a Szücsné Posztovics Ilona Schmidt Csabának, a tegnapi, központi ukázra kezdett migránsozására.
Bejegyzésében sorra veszi azokat a Schmidt-féle blődliségeket, ami bármelyik fideszes agyátalakításon át nem esett embernek feltűnik.
Rögtön azzal kezdi, hogy vajon mire fel ez a nagy hőzöngés, amikor Tatabánya tele van ukrán, szerb és más külföldi vendégmunkások olcsó szállásaival, míg a Tatabányaiaknak csak a drága albérlet jut.
Szomorúnak tartja, hogy a Tatabánya jelenlegi első embereként nem képes bizonyos fogalmak értelmezésére, úgy mint menedékkérő, illegális bevándorló, vagy konkrétan a migráns. Utóbbi fogalom ugyanis az emigráns szó rövidebb alakja és azokat a javarészt gazdasági bevándorlókat jelöli, akik a jobb élet reményében költöznek át másik országba. Ide tartoznak az Angliában és Németországban élő Tatabányaiak, de azok az ukrán, szerb és más külföldi emberek is akiket Schmidt Csabáék Tatabányán nap, mint nap felruháznak magyar állampolgársággal és szavazati joggal is. (Az már csak hab a tortán, hogy a fideszes letelepedési kötvényprogram keretében bizonyítottan bűnözők is jöttek Magyarországra)
Felhívta polgármesterjelölt társa figyelmét némi jogszabály ismeret elsajátítására is, mielőtt kiáll és a papírra leírt hülyeségeit sorolja.
Érdemes lenne Szücsné Posztovics Ilona szerint inkább a város ügyeiről beszélni, ami a tatabányaiak mindennapjait érinti. Az ál migráns kérdés helyett, ha már mindenképpen erről akarnak beszélni, akkor fontos lenne azt tisztázni, hogy a városba letelepedő külföldi állampolgárokat miként fogják integrálnia.
Na, ez tényleg érinti a Tatabányaiak mindennapjait.
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.