Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MOST KIDERÜL, KI ÉPÍTI A 20 MILLIÁRDOS TATABÁNYAI SPORTCSARNOKOT! 2021-ben lesz kész állítólag

sportcsarnok-tb-hetmeteres-com.jpg

Hivatalosan is kiírták a rekorder áron készülő tatabányai multifunkciós sportcsarnok közbeszerzését.

A pályázat május 09-én jelent meg, túl sok időt nem hagytak a gondolkodásra, mindösszesen két hetet, habár nem leszünk meglepve, ha már meg is van ki fogja igazából csinálni. Az adófizetőket megpumpoló rezsim építő ipara nem tűr sikertelenséget.

Ha esetleg valakiben komolyan felmerült, hogy a tatabányai hivatal fogja lebonyolítani, azt el kell szomorítanunk, habár mondjuk a “jólsikerült” buszmegállóprojektre gondolva talán jobb is így. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy a jelenlegi rezsim lehetőség szerint minden tközpontosít, így ezt a projektet a budapesti központú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt., rövidítve BMSK Zrt. írta ki

Legutóbb tavaly nyáron szerepelt a beruházás a hírekben, ugyanis akkor fogadott el egy, a feltételeket jelentősen módosító kormányhatározatot a kabinet. Az akkori kormányhatározat részben a beruházások forrásigényének átütemezéséről szólt, és az alábbiak szerint módosították az összegeket:

A beruházásra változatlanul nettó 15,2Milliárd forint (bruttó 19,3 Milliárd) összegű központi költségvetési támogatást biztosítottak, de jelentősen megváltozott a költségvetési évek szerinti eloszlása

  • a 2017. évben 250 000 000 forint,
  • a 2018. évben 3 000 000 000 forint,
  • a 2019. évben 7 956 969 097 forint,
  • a 2020. évben 3 977 612 548 forint;

Csakhogy a kormányhatározatnak volt egy nagyon fontos pontja, amely szerint a kormány eltörölte azt a pontot, amelyben a TELJES BERUHÁZÁS cechjének kifizetésére ígéretet tett. Magyarán szólva ha például lényegesen többe kerül, és valljuk be a mai magyarországi beruházási viszonyokra nem jellemző, hogy a forrásokat felülterveznék, a kormány nem vállal garanciát, hogy az egész cechet fizeti, szemben azzal az állapottal, ahonnan indultak.

De akkor ki fogja fizetni, ha elszaladnak a költségek? Csak nem a tatabányai adófizetők, azaz mi mindannyian, akik itt élünk.

Ezt miből gondoljuk?

Itt részletesen írtunk, hogy Schmidték mit vállaltak a mi kontónkra, ebből csak egyetlen dolgot emelünk ki,

A Nemzeti Sportközpontok nem köteles a beruházás teljes körű megvalósítására, amennyiben azt a beruházási költségkeret nem teszi lehetővé, és a hiányzó pénzt az önkormányzat nem biztosítja. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy ha az építtető bármilyen okból is túllépi a keretet, odaszólhat a városnak, hogy

“fiúk, a pluszköltséget, legyen az bármennyi is, ki kell perkálnotok, különben nem olyan lesz a csarnok, amilyet az elején megbeszéltünk.”

Egyébként mi a fenti forrás elosztás dátumaira sem vennénk mérget, ugyanis a tatabányai multifunkcionális sportcsarnok beruházásának tervezett befejezése 2021. október 31-e, de ismerve a jelenlegi fideszes építőipart, nem leszünk meglepve, ha csak 2022-be fejezik be.

Ezek után nézzük mit lehet tudni, mi lesz benne!

Az épülő tatabányai sportcsarnok a projekt kiírása szerint egy legalább 6000 fő néző befogadóképességű, kézilabda nemzetközi- és világversenyek megtartására és azok televíziós közvetítésére alkalmas multifunkcionális sportcsarnok lesz, melyhez kapcsolódik egy 20 pástot befogadó vívóterem is.

A fejlesztési ígéretek szerint lényegesen jobb körülmények közé kerülnek ezzel a kézilabda, a vívás a cselgáncs és a birkózás utánpótlás és felnőtt sportolói, mind a mindennapi felkészülés, mind a nemzetközi versenyek tekintetében.

Természetesen fontos szerepet kap a csarnok kulturális, zenei rendezvények, koncertek megvalósításakor illetve a működés finanszírozása tekintetében a piaci szereplők, gazdasági társaságok rendezvényeinek (kiállítások, vásárok, bemutatók, ünnepélyek, stb.) lebonyolítása.

A kivitelezési feladat, hogy kompletten, kulcsrakészen átadja az objektumot,  a kapcsolódó sporttechnológiai, környezetrendezési, külső út- és közműépítési munkákkal egyetemben.

Néhány adat, csak az érdekesség kedvéért:

  • küzdőtér maximális alapterülete területe: 2898 m2
  • vívóterem alapterülete: 1407,64 m2
  • alagsori szint hasznos alapterülete: 8863,02 m2
  • földszint hasznos alapterülete: 5020,07 m2
  • első szint hasznos alapterülete: 3852,21 m2
  • technikai szint hasznos alapterülete: 1118,62 m2

A tervezett hasznos alapterület összesen: 19418,71 m2

Lelátók befogadóképessége :

  • ún. teleszkópos mobil letátók: 2500 ülés
  • fix vasbeton lelátók: 3543 ülés, ebből 454 VIP ülés, és 100 sajtó ülés asztallal kialakítva.
  • összesen 6043 férőhely

A teljes képhez hozzátartozik, hogy egy kifejezetten a kézilabdára szabott törvényben (nevezik is Kézilabda törvénynek) kapott mindenfajta könnyítést, szabályok alóli felmentést BMSK Zrt., aki így például rendkívüli sürgősséggel folytathat le eljárásokat, amelyekről csak utólag értesülhet a nyilvánosság.

Mondjuk az vicces azért a kiírásban, hogy már egy idei eseményhez is kapcsolódna a létesítmény,

“A beruházás helyszíne szerepel a „2019. évben Budapesten zajló World Urban Games sportesemény és a 2022. évi magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság megrendezéséhez szükséges egyes létesítmények között”

holott eddig még egyetlen kapavágás sem történt.

Azért mi tatabányaiak, ennek ellenére tanúsítsunk kellő komolyságot a történethez, főleg azért, mert mi fogjuk a fenntartást is fizetni.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4214820808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása