Vitatható szituáció az M1-esen, egy lezárt lehajtó miatt könnyen bajba kerülhetnek az autósok.
A néhány éve bevezetett megyei matricarendszer és a használata nagyjából kialakult mára, azonban mint látni lehet, még mindig előfordulnak problémás helyzetek. A megyei rendszer szabályait kihasználva ugyanis – amelynek értelmében egy adott megyei matricával a szomszédos megye/megyék első lehajtóját is használhatjuk – akár könnyen büntetésbe is szaladhatunk.
Az Autopult.hu-n jelent meg egy eset leírása, amelyben egy lezárt lehajtó miatt majdnem beleszaladtak egy bírságba. Budapestről Tatabányára autóztak az M1-es autópályán egy Pest megyei és a Fejér megyei éves jogosultsággal, amivel még használni lehet a Tatabánya-Óváros lehajtót, vagyis Komárom-Esztergom megye első lehajtóját.
Évek óta így járnak, azonban most az M1 építési munkálatai miatt le van zárva a Tatabánya-Óváros lehajtó. (Erre az autópályán elhelyezett kiírások időben figyelmeztetnek, amiket szerencsére észrevettek, így lehajtottak Tatabánya-Óváros előtt, vagyis Fejér megye utolsó lehajtóján.) De vajon továbbhajthattunk volna?
A józan ész azt diktálná, hogy használhatjuk a következő lehajtót, hiszen nem a mi hibánkból nem hajtottunk le az utolsó szabályosan használható lehajtón, és nem tehetünk róla, hogy építik az autópályát. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-t megkeresve meglepő módon ott azt mondták, nem lehet a következő lehajtóig elmenni bírság nélkül. (Pedig a lehajtó lezárása miatt nem is lehetne mást tenni, vagyis elvileg az a lehajtó most nem is létezik.)
A NÚSZ Zrt. kollégája szerint két dolgot tehetünk: először is figyeljük, vegyük észre időben a kiírást a lezárt lehajtó(k)ra vonatkozóan, és ennek megfelelően hajtsunk le korábban. Amennyiben pedig továbbszaladnánk, és a következő lehajtót kell igénybe vennünk, a 60 perces szabályt kihasználva a ‘tiltott’ szakaszra történő belépést követő 60 percen belül gyorsan vásároljuk meg az érintett ‘új’ megye éves matricáját vagy a legrövidebb (10 napos) országos úthasználati jogosultságot, ami még mindig jobb, mint a büntetés.
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.