Úgy tűnik, egyre érdekesebb ez a téli útüzemeltetés Tatabányán, melyre több mint 1 éve a T-Szollal kötöttek hosszú távú (10 éves) szerződést Schmidt Csabáék.
Ezeket a feltételeket és ezt az elég magas, mintegy 150 milliós javasolt előirányzatot fogadták el a legutóbbi januári városi közgyűlésen képviselők.
Nyilván egy nagyon megalapozott számítás alapján megfelelő tolerancia-sávval tették, rengeteg adat és számítás birtokában.
Emlékezzünk vissza, hogy a Fidesz-es képviselők egymással versenyezve ajnározták a lehetőséget, Bereznai alpolgármester például ezt mondta:
“Itt a lehetőség, hogy megoldjuk mi magunk. Van rá cégünk, kapacitásunk…”
Magyarné Kocsis Andrea pedig egyenesen így fogalmazott:
“Azt gondolom, hogy olyan gyorsan és hatékonyan egy külsős cég soha nem fog tudni reagálni, mint a T-Szol”
Az biztos, hogy gyorsan reagáltak, mert egyetlen szezont sem csináltak saját maguk, rögtön kiszervezték a melót az alvállalkozóknak.
Ezek után azt látjuk, hogy a T-Szol a téli útüzemeltetést a Geotech-Extrém Park párosnak szépen továbbadta. Ezek szerint egy szokásos sés törvényes biznisz, hogy egy közszolgáltatás továbbadja a munkát, bár nem minden esetben szimpatikus eljárás.
Ez az apróság csak hab a tortán.
De az mondjuk milyen eljárás már, hogy ipari sót és egyéb szóróanyagokat a T-Szol biztosítja? Így világos, hogy miért épített sótárolót a T-Szol a T-Busz telephelyére nem is olyan régen 40 millió forint közpénzből, tehát ezt is az adófizetők fizették ki.
Miért a T-Szol biztosítja az ipari sót, miért nem a szolgáltatást végző, ha már ő dolgozik vele., így tök jó végezni egy feladatot.
Ráadásul például ilyet előírt a T-Szol a nyertes részére.
“A járművek és a téli felépítmények tárolásához szükséges megfelelő méretű telephely, a fedett csarnok szükségességét indokolja, hogy a sóval rakott járművek szabadban való parkolása esetén a felépítményben lévő só benedvesedhet és befagyhat, ezért indokolt a rakott járműveket fedett helyen tárolni. “
Akkor minek a T-Szolnak a sótároló? Ott nem lehetne tárolni?
A a hivatalos közlés szerint a szerződés értéke, amit 120 hónapra, azaz 10 évre kötöttek: 570 millió forint.
Ezt az elég magas, mintegy 150 milliós javasolt előirányzatot fogadták el a legutóbbi januári városi közgyűlésen képviselők.
Nyilván egy nagyon megalapozott számítás alapján megfelelő tolerancia-sávval tették, rengeteg adat és számítás birtokában.
Akkor feltesszük a kérdést, hogy az önkormányzat miért is tervezett be erre 150 milliót az idei költségvetésben?
Ez egy eltervezett mutyi, vagy valamelyik csapat, aki kalkulálta, nem tud számolni?
Az 57 millió és a 150 millió között közel 100 millió a különbség: feltételezve, hogy minden évben ekkora összeget költhetnek el legalább, akkor a különbség közel 1 milliárd is lehet.
ELKÉPESZTŐ KÜLÖNBSÉG!
Ráadásul jogosan felmerül, hogyha a T-Szol annyira ügyesen pályáztat, hogy ennyivel olcsóbb, akkor az önkormányzatnak is dolgozó Szűcs-Hidas közbeszerzéssel is foglalkozó partnere (igen, a T-Szol elnök Hidas itt is szerepel névlegesen!) miért nem volt képes megoldani az önkormányzat részére a feladatot, miért szervezték ki a T-Szolba a szolgáltatást?
Vagy ha megoldható olcsóbban, akkor miért is nem a hivatal pályáztatja meg?
Hogy volt-e nyoma a T-Szolnál a közbeszerzésnek?
Érdekes módon az év elején közbeszerzési terv alapján be sem tervezték.
Miért is lenne a szerződés nyilvános, ugye? Vagy ha valaki megtalálja, szóljon nekünk is.
Akárhogy nézzük is, elég sok kérdés felmerülhet bizonyos milliók ide-oda tologatásának kérdéskörében. Talán egyszer választ kapunk rájuk.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.