Újabb termelési jelentést élvezhettünk Schmidt Csabáék Facebook- oldalán.
Most éppen a Komáromi úton épülő orvosi rendelőbe látogatott el Bencsik Jánossal. A tatai medence és tatabányai munkavezetői meglátogatták a legújabb beruházást, gondolom (de nem biztos) azért, hogy szép fotókat lehessen készíteni, mennyire a beruházások ütőerén tartják a kezüket. Már kampányfokozatba kapcsoltak az urak, tehát várható, hogy sokkal több ilyen és ehhez hasonló termelési jelentés látható majd a helyi médiában. Nemrég a Záray- parkos orvosi rendelő elkészültéről jelentettek (ahol tudomásunk szerint csak ideiglenes működési engedély van csupán) majd jöttek az orvosi ügyelet képei, amit szintén a napokban adtak át.
De ha már ennyire benne vannak a látogatásban, akkor ebben a Bereznai- féle csúfsági körzetben söprögethetnék az utcát vagy elvihetnék a bútorokat, a beruházás felé menet, úgy legalább lenne még valami hasznuk is, mert így ezekkel a látogatásokkal csak hátráltatják az ott dolgozókat. A frusztráció-faktorról nem is beszélve. De ha már ennyire kényszeresen jelen akarnak lenni, miért nem csináltatnak Schmidt vagy Bencsik-bábut kartonból, és ha távolabbról fotózzák őket, nem tűnik fel senkinek, hogy igazából nincsenek ott. Úgyis csak a fotók a fontosak nekik.
Fotó: Facebook/ Schmidt Csaba
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.