Óvárosban már csak a főépület torzója magasodik, illetve a szomszédos rendelőintézet és a belgyógyászati egység, amit a tavasszal induló átalakítás részeként hasznosítani fognak majd a jövőben. A régi kórházból katolikus gimnázium lesz 2020-ra, a Székesfehérvári Egyházmegye beruházásában. Mint megtudtuk: a teljes beruházásra nem lesz elég az elnyert közel 3,6 milliárd forint.
A Magyar Katolikus Egyház 2016 végén lett a komplexum tulajdonosa, így a projekt gazdája a Székesfehérvári Egyházmegye. 2019-ben közel 1,3 milliárd forint központi forrásból gazdálkodhatnak, a korábbi információink szerint ezt – az eddig megérkezett – a mintegy 2,3 milliárd forint mellé könyvelhetik el az iskolát építők, a Modern Városok Program keretében.
A Székesfehérvári Egyházmegye főépítésze, Csány Zoltán elmondta, hogy az már most nyilvánvaló: nem lesz elegendő a rendelkezésre álló központi forrás. „A 3,6 milliárd forintból a főépületet tudjuk megépíteni, lehet, hogy a tornacsarnok nélkül. A cél az, hogy az iskola kész legyen, és zárt rendszerben esetleg a tornacsarnok. De kilépni nem fogunk tudni az épületből, ha nem találunk további anyagi támogatást" – nyilatkozik a főépítész. „Amennyiben nekünk kellene befejezni a beruházást, az még további 3-4 évet jelentene az eredeti elképzelésekhez képest" – teszi hozzá.
Az érvényes tervdokumentációk szerint a főépületben egy 4 szaktanteremmel kiegészített 12 osztályos gimnáziumot alakítanak ki az ingatlan alagsorának, két szintjének és tetőterének hasznosításával
A gimnáziumhoz tornacsarnokot húznak fel, kissé távolabb a főépülettől. A tornaterembe az épület alagsorából nyíló férfi és női öltözőn, illetve egy-egy folyosón keresztül lehet eljutni. A főépületből a tornaterembe vezető két folyosó egy kis belső udvart fog közre, ahol akár díszkertet alakíthat majd ki az intézmény. A dolgok mostani állása szerint a jelenlegi költségvetésből nem lehet elvégezni a komplex beruházást. A Székesfehérvári Egyházmegye valószínűleg plusz forrásért fordul a kormányhoz – tudta meg a Kisalföld.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja.
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.