Már napok óta nem esett, de fagyott, lassan eljuthatnának mindenhová a T-Szol emberei, ha vannak. Szerintünk azért vannak, mert látunk lapátolni embereket a városban több helyen, csak nem jutnak el mindenhova, vagy nincsenek elegen, esetleg nincs elég gépük, talán ezen a fronton is munkaerőhiány van.
A polgármester és csipet csapata nemrég még nagyon optimista volt.
“Két órával a havazás elállása után a város fő közlekedési útjai feketék, sónedvesek. A téli útüzemeltetést végző szolgáltató kollégái most a mellékutak és járdák síkosság mentesítésén dolgoznak. Összesen 11 gép dolgozik a város útjain és járdáinak hóeltakarításán.” - írták
Jelentjük, nem sikerült a fontos utak takarítása elégségesen. Attól, hogy kiposztolunk három képet, ahol megcsinálták, az egész városra még nem igaz. Ha már Schmidt Csaba annyira szeret építkezésekre járni, menjen már végig egyszer egész Tatabányán, mondjuk gyalog.
Vagy nézzen szét a Facebookon, akkor megláthatja, hogy mennyire rendben vannak az utak, járdák Tatabánya közepén, konkrétan a címlapon szereplő Újvárost és Dózsakertet összekötő felüljárón. De állítólag a nagy postánál is katasztrofális volt a helyzet tegnap. Egy kommentelőnek azt mondták, hogy az ő utcájukat azért nem takarították, mert először az emelkedős utcákat kell, utána a többit. Az rendben is volna, ha utána jöhetnének a többi utcák is, de nem jöttek. Most, hogy újra esik a hó, a nem emelkedős utcák lakói újtra szívnak? Ez aztán a profi munka.
És ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a Tatabánya és Vértesszőlős között a bicikliutat egyáltalán meg sem próbálták takarítani, ellenben Vértesszőlős és Tata között szépen el van takarítva a hó. Van tehát pozitív példa, lehetne utánozni.
Ha így megy tovább még az is elképzelhető, hogy ha nem lesz elég ember, akkor Hidaséknak is be kell állniuk. Jönnek majd a drága öltönyösök hosszú, tömött sorokban, kis mellénnyel kidíszítve és nyomják majd a melót. Ha megvalósulna történelmi pillanat lenne, az biztos.
És jöhetnének a politikusok is.
Nem akarunk ötleteket adni, de mi szívesen látnánk egy hosszabb videót arról, ahogy a különböző képviselők lapátolják például az idősebb embereknél a havat. Azért gondoltunk hosszabb videóra, hogy ne csak egy fénykép erejéig!
Azt azért javasoljuk a polginak, hogy a hó esetén ne próbálkozzon szívlapáttal, nem arra való.
És ha már ők sem bírják a lapátolást és a jégfelverést, illetve nem lesz elég ember, beszélhetnének a hóemberekkel, hátha segítenek.
Fotó: Facebook / Hegyi Márk, Horváth Ferenc
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.