Pénteken folytatódik a feleségét feldaraboló majd ledaráló hentes pere Tatabányán.
Az ügyben 2016 decemberében született elsőfokú ítéletet a Győri Ítélőtábla 2017 végén hatályon kívül helyezte.
Az ügyészi vád szerint a vádlott 2014. május 27-én este megölte feleségét a nő munkahelyének udvarán, majd közös otthonuk pincéjében feldarabolta, a lágyrészeket húsdarálóval ledarálta. A sértett el nem égett maradványait néhány nappal később a háztól pár kilométerre szétszórta.
Mint ismeretes szeptember végén a bíróság a vádlott kisebbik gyermekét és a sértett egyik jó ismerősét hallgatta ki tanúként, illetve szakértői vélemények ismertetésére került sor. Az új genetikai szakvélemény szerint a darnózseli réten talált emberi maradványok 99,9995%-ig biztosan a sértettől származnak.
A bíróság a tárgyalást november 30-án folytatja, melyen további két tanú kihallgatása és iratismertetés várható, valamint elképzelhető, hogy ítélet születik az ügyben.
(ügyészség)
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.