A tatabányai erőmű négy volt és jelenlegi alkalmazottját, valamint négy beszállítást végző vállalkozót és azok alkalmazottait hallgatta ki gyanúsítottként a rendőrség.
Csalás miatt érkezett feljelentés az ügyészségre a tatabányai erőműben a kazánok fűtéséhez használt faaprítékok beszállítása során tapasztalt egyes beszállítói szerződések teljesítésével kapcsolatos visszaélések miatt. Egyes vállalkozók által szállított és az erőmű kazánjaiban felhasznált faaprítékok nedvességtartalma a kontroll mintavétel alkalmával eltérést mutatott, ezért felmerült a gyanú, hogy az elsődleges mintavétel során befolyásolták a faapríték minősítési eredményeit.
Az ügyészség a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg a nyomozással, ahol a Bűnügyi Igazgatósága nyomozói megállapították, hogy a csalás mellett más bűncselekményeket is elkövettek a gyanúsítottak. Ellenük vesztegetés és vesztegetés elfogadása bűntett elkövetése miatt is nyomoz a rendőrség. A bűncselekménnyel okozott kár több tízmillió forint.
Az ügyben 2018. november 14-én és 15-én nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, köztük az erőmű négy alkalmazottját és a beszállítást végző vállalkozót és azok alkalmazottait.
Az elmúlt két napban megtartott kutatás során a vagyonbiztosítás érdekében több nagy értékű gépjárművet, ipari termelő berendezéseket, és több millió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök.
Fotó: police.hu
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.