Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

POFÁTLAN TATABÁNYAI ÚTFELÚJÍTÁSOK 35 MILLIÓÉRT! Ez egy gyermekrajz pályázat?

mikes1.jpg

Nemsokára talán elkezdik a Mikes Kelemen Iskola előtti illetve egy Síkvölgyi útszakasz felújítási munkálatait, legalábbis a vállalkozási szerződést már megkötötték.

Ha már nem az Extrém Park kapta a melót, ki más nyerte volna el, mint a másik jól szereplő cég, a Geotech Kft., összesen 35 millát kaszálnak vele. Ez önmagában nem is lenne hír, hiszen a két kérdéses területre ráfért a felújítás, helyes, hogy végre megcsinálják. Csupán a fránya részletek, amelyekben tele az ördög szokott lakni, ahogy szokták volt mondani.

Átnéztük a közbeszerzési kiírást, és bizony ismételten meg kell állapítanunk, hogy az önkormányzat elég “kreatívan” értelmezi a jogszabályokat. A két felújítás kapcsán a hivatalos dokumentumok között ráleltünk az ún. “műszaki rajz” nevű ábrákra, amelyek nem tekinthetők másnak, mint valami rajzpályázatra adott skicceknek. Ezek a jelenlegi szabályoknak nem felelnek meg, de ezt Önök is megítéltetik, az alábbiakból.mikes_2.jpg

 

sik.jpgIdézzük a műszaki rajz fogalmát a sulinetről, ha esetleg nehézséget okozna az illetékeseknek.

“A műszaki rajz fogalma

A műszaki rajz információhordozón (papíron, mikrofilmen, mágneslemezen stb.) rögzített, egyezményes szabályoknak megfelelő, grafikusan ábrázolt műszaki információ. A termékek (alkatrészek, szerkezetek) ábrázolási módjai rendszerint méretarányosak. A műszaki ábrázolásokkal kapcsolatos elnevezéseket és alaki követelményeket (pl. rajzlapméretek, rajzlap-kialakítások, vonalak, feliratozás stb.) szabványok tartalmazzák. Ugyancsak szabványok írják elő a tárgyak műszaki ábrázolásának és méret megadásának a szabályait is. “

Természetesen nem merült ki ennyiben elemzésünk, de részletesebben a Mikes előtti rész felújítását néztük meg, egy szakember segítségével.A szerződés szerint építenek majd egy 80 négyzetméteres parkolót, felújítják az intézmény előtti útburkolatot és a járdát is. Hurrá, örülünk neki. Csakhogy, ahogy említettük, már az nevetséges, hogy komoly műszaki rajz helyett a dokumentumokban egy gyerekrajzra hajazó skiccet mellékeltek, ami azért túl van a pofátlanság határán. Ráadásul, ha jobban megnézzük, az a gyanúnk, hogy a beruházás után a jelenlegi 9 parkolóhely helyett csak 5 vagy 6 lesz kivitelezhető, legalábbis megkérdezett szakértőnk ezt olvasta ki belőle. Az is kérdés, hogy ha már fákat vágnak ki, miért nem alakítanak ki 90 vagy 60 fokos parkolókat azon az oldalon. Viszont, ha továbbra is meghagyják a járdán parkolás lehetőségét, miért nem süllyesztett szegély van a kiírásban.

Megkérdezett szakértőnk felhívta a figyelmünket arra is, hogy a  pontatlanságok miatt kétszer lehet egyes tevékenységeket elszámolni, de más részről meg plusz pénzt lehet majd elkérni, mert nem szerepelt a „műszaki rajzon” pl. a  kiskert kerítésének a skicce, csatornák, stb. Ezért majd plusz munkát akar kérni majd a vállalkozótól az önkormányzat, ahol meg lehetne majd nyomni a kivitelezői ceruzát, hisz a munkát már megkapták. Plusz a határidő be nem tartására tökéletes kifogás lehet a kiadott anyag minősége miatt.mikes21.jpgÚgy néz ki, hogy  ez az egész kiírás és szerződés klasszikus példa arra, hogyan lehet szakmaiatlanul kiírni egy pályázatot. Hogyan akarják hülyének nézni a tatabányai adófizetőket és kihasználni azt, hogy nem nagyon érdeklik az embereket az ilyen munkák, nem néznek utána, és  általában nem is értenek hozzá.

Pedig a Mikesben dolgozó emberek nagyon örülnek a felújításnak, majd akkor fognak döbbenni, ha kevesebb parkolóhelyük lesz a beruházás után mint előtte. Persze ezeket nem tudhatjuk biztosan, csak a tervekből és a különböző dokumentumokból indult ki a szakértőnk. Ne legyen igaza, illetve igazunk.

De ha már Geotech, további munkát is kaptak “barátaink”, ők nyerték el a Síkvölgyi út felújítását is a Rehabilitációs Intézettől  a buszfordulóig, itt aszfalt burkolatot építenek, szikkasztó árkot illetve útpadkát építenek az út két oldalán, majdnem 26 millióért. És itt is megáll az eszünk, micsoda műszaki rajzot mellékletek ehhez a beruházáshoz is, komolyan, eltiltanánk a szakmája gyakorlásától, aki ilyet be mer adni.

Természetesen a legnagyobb mértékben az a ludas, aki az egész kiírást megtette illetve jóváhagyta, ezzel megpróbálta hülyének nézni a tatabányai adófizetőket.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2214278779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása