Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy nő ellen, aki 248 embert csapott be és csaknem hetvenmillió forintot csalt ki tőlük kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva.
A vádlottnak nem volt munkahelye és rendszeres jövedelme, ezért elhatározta, hogy csalások útján fog pénzt szerezni. A nő 2017 januárja és októbere között vállalkozókat keresett meg telefonon. Az esetek egy részében hivatalos személynek adta ki magát és azt állította, hogy a minisztérium nagy összegű kártérítést ítélt meg a hívott gazdasági társaságának, ennek átutalásához "kártérítési fedezet" címén meghatározott összeget kért.
A nő jellemzően több millió forintos kártérítést helyezett kilátásba, ami elegendő volt ahhoz, hogy a vállalkozókat rábírja a fizetésre. Határozott fellépése nyomán a megtévesztett vállalkozók a megadott bankszámlára átutalták a pénzt.
Máskor valótlanul állította, hogy a cége a sértettek vállalkozását reklámozza az interneten, amire korábban szóban vagy telefonon kötöttek szerződést, ezért a hirdetés díjának megfizetésére szólította fel őket. A valóságban azonban az általa megkeresett egyik cég sem kötött szerződést vele.
A vádlott a pénzt mindig azonnal felvette, azt magára, nagy értékű gépjárművek bérlésére és nyaralásra költötte.
A letartóztatásban lévő nő ellen jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat, és a börtönbüntetés kiszabása mellett vagyonelkobzást indítványozott.
(ügyészség)
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.