Ma történt, de történhetett volna bármikor. Felszálltunk a családdal valamelyik járatra a plázánál, nem fontos melyikre, és mentünk hazafelé. Az egyik megállónál felszállt egy hatvanas forma ember, látszott rajta, hogy hajléktalan vagy öles léptekkel halad abba az irányba. Irtózatos szaga volt, húgyszag és még nem is tudom, hogy minek a keveréke, mindenki egyből az ablakhoz nyúlt, a szerencsésebb ki tudta nyitni, de azért elég orrfacsaró volt a dolog. A bácsi elnézést kért, mentünk vagy két megállót. A sofőr megunta, megállította a buszt és hátrament: “Le kell szállni a buszról, mert nem bírjuk a szagodat.”- harsogta, aztán ledobta az öreg holmiját. “De elnézést kértem az utasoktól”- mondta a bácsi, majd lekászálódott a buszról. Furcsa érzésem támadt, hiába lett tisztább a levegő, árulónak éreztem magam. Egy közös árulás részének. A sofőr a mi érdekeinket képviselte, a nem-hajléktalanokét, vagy az utcán élőkhöz képest normális emberekét, nem is hibáztatom. Neki így kellett döntenie, mert van egy minimum, ami alatt nem szállunk buszra.
Valószínűleg ez a bácsi is 15 évvel ezelőtt ugyanúgy ült a buszon, normálisan felöltözve, valakihez sietett éppen, és csóválta a fejét, ha meglátott egy piszkos ruhájú embert. Élte az átlagosak életét, aztán jött valami nagy trauma, gondolom, és pár év alatt lenullázta az élet. Előfordul, túl sokszor, sajnos.
Mégis egyre szarabbul éreztem magam, ahogy lefuttattam magam előtt az előbb felvázolt képzeletbeli filmet, egyre kényelmetlenül ültem a helyemen. Én, az átlag. Tudatosult bennem, hogy ha bajba kerülsz, elég hamar lemondhatnak rólad az embertársaid. Ha lenullázódsz, elkerülnek, átlépnek rajtad, vagy éppen nem akar megismerni a régi iskolatársad, inkább átmegy a másik oldalra, ha meglát. Mindenki azt mondja, gyenge vagy, satöbbi. Bizonyára ez az ember is megkapta már, hogy gyenge, megérdemli a sorsát, ha nem tud talpra állni, ilyeneket. Az átlag nagyon okos, legalábbis más életét hamar megtudná oldani. De sokszor hiába a szép ruha, a normális külső, ha otthon fél a gyerek vagy asszony, esetleg férj, mikor hazaér. Előfordul ez is, túl sokszor, sajnos.
Bizonyára naiv vagyok, de arra gondoltam, lehet, hogy hajléktalanszállóba vagy hasonlóba ment volna az öreg, megfürdeni, kicsit rendbe szedni magát. Kibírhattuk volna azt a nehéz emberszagot. Ez lett volna a legkevesebb.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
