Dobtak még pár milliót a Grosics Gyula Stadion felújítására az illetékesek, mint nemrég közhírré tették.
Írtunk már róla régebben is, hogy Tatabánya az elhúzódó beruházások városa, nálunk szinte sportot űznek ebből. Nem értjük, miért kellett közel 200 milláért elkezdeni a felújítást, amikor a tatabányai focicsapatot sikerült megszüntetniük, és ebben a polgármester bizony élen járt.
Idén februárban módosították először a teljesítés határidejét, mert nem gondoltak a szerződés megkötésének idején arra, hogy télen hideg lesz, és kevésbé köt meg a beton, legalábbis az akkori indolkásból ez derült ki.
Most újra módosítottak a befejezés dátumán, mert, idézzük:
“A munkák megkezdése után, a feltárások során olyan előre nem látható, de műszaki szükségességből elvégezni feltétlenül szükséges munkák merültek fel, melyek elvégzése nélkül a létesítmény rendeltetésszerű használatba vétele nem lehetséges.
Tekintettel arra, hogy a létesítményről nem állnak rendelkezésre korábbi tervek és a tervezés szakaszában roncsolással járó feltárásokat nem lehetett végezni, a bontások során volt tapasztalható, hogy az elbontott aljzat alatt sem talajnedvesség elleni szigetelés, sem szigetelést tartó aljzatbeton nincs, így azok kiépítése a műszakilag szükséges rétegrend és az ehhez szükséges helyigény talaj leszedésével történő kialakítása műszakilag szükséges és indokolt...
… Ezen műszakilag indokolt, elvégzendő munkákra a rendelkezésre álló tartalékkeret fedezetet nem biztosít, ezért felek a vállalkozási szerződés, azon belül a vállalkozói díj, valamint a teljesítési határidő módosítása mellett döntöttek.”
A dolog szépséghibája, hogy a tavaly év végi eredményhirdetés után tavasszal már módosították a határidőt, de akkor még nem derült ki, hogy egyéb gondok is vannak?
Bírom egyébként, hogy mennyire kedvelik az indoklásban, más beruházások esetében is, az előre nem látható nyelvi formulát, mintha mindig rácsodálkozának mindenre. Nem vagyok hozzáértő ember, de tényleg nem lehet alaposan felmérni egy beruházás előtt az épületet? Már az is furcsa, hogy nincsenek tervek a stadionról. Elhagyták, esetleg titokban építették anno?
A fotó illusztráció
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.