Beindult a győzelmi jelentés áradat városunkban, most épp azt írják, hogy épül a T-Busz új telephelye, és mi örülünk is neki rendesen.
“Az új telephely az erőmű szomszédságában található, hasznosításra váró zöld területen épül meg, amely 42 autóbusz tárolására lesz majd alkalmas. A telephelyen a T-BUSZ belső kiszolgálása fog történni. Innen indulnak majd a járatok, itt történik a karbantartás és műszaki ellenőrzés valamint diszpécser szolgálat is itt lesz található. A 9 ezer négyzetméteres alapterületű, térkövezett és aszfalt burkolattal ellátott forgalomirányítási központ különlegességét adja, hogy egy elhelyezett mobilkonténer segítségével a buszok helybeni üzemanyagpótlása is lehetséges lesz. A közel 540 millió forintos beruházás őszre készülhet el és fogadhatja az első járatait”-írja polgármesterünk a Facebookon. Úgy tűnik persze, hogy nincs minden megvásárolt területre szükségük, ezért is lehet eladó az egyik telek a régebben, közel 180 millióért megvett három közül. A múltkori cikkünkben is írtunk már róla, hogy kicsit ködös a dolog még előttünk. Nem volt teljesen tiszta anno, hogy a T-Szol most mind a hármat eladja vagy csak az egyiket. Most már annyival beljebb vagyunk, úgy látszik, csak az egyiket. Pedig amikor az XXL kft-től megvették, a szerződésben kifejezetten azt írták, hogy a 3 területet egy pályázat keretén belül vásárolják meg, ebből azt feltételezzük, hogy mindhárom a telephelynek kellett. Lehet, hogy kisebb lesz az végállomás mint eredetileg tervezték?
A közbeszerzési dokumentumban az építés még közel 425 millió volt, lehet, hozzászámolt még Schmidt Csaba néhány dolgot, így ment fel az összeg 540 millióra, biztosan megvan az oka. Meg különben is, ki tudja, mi lesz még, csak úgy húznak az árak felfelé mostanában.
Persze azt se felejtsük el, hogy a telephely előkészítésére költöttek már több mint 130 milliót, vagyis ha jól számoljuk, összesen bőven 800 millió felett lesz a végösszeg.
Na, jó legalább meglesz az a végállomás, remélhetőleg időben, és az egész város örömére. Szurkolunk.
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.