Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

IGAZI ÜNNEPLÉS helyett BALLAGÁS-IPAR TATABÁNYÁN

ballagas2.jpg

Itt az érettségi a középiskolásoknak és itt a ballagás is. Szakemberek ( virágboltosok) szerint a régi középiskolás ballagás mellett egyre jelentősebb forgalmat, bevételt hoznak az általános iskolai, óvodás, sőt újabban már a bölcsődés ballagások.

A virágüzletek anyagi hasznán túl viszont ennek az egyre terjedő bolondériának sok hátránya is van. Mire a gyermekünk eljut az érettségiig, már annyit ballagott, hogy ennek az újabb aktusnak már alig van jelentősége a számára.

Félreértés ne essék, nem az ünnepléssel van a bajunk, sőt. Azt gondoljuk, vissza kellene adni az ünnep jellegét az egy-egy fontos időszakot lezáró pillanatoknak, amelyek nagyon fontosak egy gyermek életében. Meg kellene tölteni igazi tartalommal, a felületes szertartás-pótlékok helyett.

Hiszen már bölcsődésként ott tipeg a büszke szülők sorfala előtt. És persze otthon meg is kapja az első elektromos kisautót, mégiscsak ballag az a gyerek.

Óvodásként már méla lenézéssel vonul végig a nála fiatalabb lurkók között. És persze jár a legszuperebb bicaj, talán még egy kis pénz is, hiszen nagy már a gyerek, jár neki. És uram irgalmazz, az okostelefon is! Bizony, van olyan szülő, aki már óvodás gyerekének telefont, tabletet vesz.

Általános iskola utolsó évében már óriási öntudattal vonul a folyosókon. A rokonoktól nem ám virág, de ezresekből gyártott pénzvirág  a tuti ajándék, na meg a legmenőbb motor, szerkó.

És az érettségi, az igazi érettségi....Az esemény már semmi örömet nem hoz a számára… vonul a többi hosszúra nyúlt ifjú ember között és magában már az apja zsebéből kikandikáló slusszkulcs izgatja leginkább.

Ja, hogy búcsúzás? Belépés a felnőtt életbe. Egyetem, esetleg munka hamarost? Ugyan kit érdekel ez. Hiszen mindig vonult, ballagott.Unja már! De tényleg! Az egész elveszti szertartás jellegét, mert egész életében szalagon gyártott majdnem ünnepléseken vesz részt, aminek a mondjuk a 10 százaléka az ihletett pillanat, a többi leginkább a lóvéról szól, meg a versenyző szülőkről, ki tud nagyobb ajándékot adni a gyerekének, és a rengeteg szelfi meg kamerázás, ahol a kamerázó apuka, anyuka leginkább csak a gép mögül látja a ballagni, szerepelni, boldognak lenni gyermekét. Mert állandóan kényszeresen meg kell örökíteni mindent, csak a pillanatok adta érzéseket maximum felidézni lehet, de ha nem érzi át az ember, mégis hogyan?

 

A fotó illusztráció

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2613984922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása