Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A Fidesz lámpára szerelhető hirdetéseken hívja fel a figyelmet legnagyobb botrányára Tatabányán

bencsik2.jpg

Úgy látszik, nagyon önironikus is tud lenni a Fidesz, még a kampány hajrájában is.

Azt láthatjuk ugyanis, hogy kis lámpákra szerelt zászlócskákon, úgynevezett “ elefánt füleken”  Bencsik János fényképével emlékeztetik a tatabányai választópolgárokat Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak fény-vagy éppen sötétség botrányára, az Elios-ügyre. Nemrég írtunk róla, hogy Tatabánya is érintett ebben a csalásban, bizony. 

bencsik1.jpg

Sétál az egyszeri ember a járdán, elgondolkodik a napi politikán, meglát egy lámpát, hopp, már be is ugrik neki, hogy Elios, majd kicsit feljebb néz, ott egy fideszes hirdetés, és már tudja is: ja az ezredik lopás ügye a kormánynak. Így megy ez. Lehet, hogy legközelebb a “hódmezővásárhelyi hős” Márki Zay Péter lesz a plakátjukon, ki tudja? Lehet, hogy az ellenhatás az új stratégia. Esetleg, még leírni is alig merem, az őszinteség? Az azért nagyon durva lenne: képzeljünk el ilyen Fidesz-plakátokat, hogy loptunk reggel, loptunk, délben, loptunk este.

De legalább annyi hozadéka lesz a dolognak, hogy megjavítják a nem működő lámpákat, miközben kiakasztják a plakátokat.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7113710354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása