Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Hová tűnt Óvárosból a vásárcsarnok? Miért nincs több kicsi piac Tatabányán?

piac_cimlap.jpg

Most, hogy hibernált állapotban van az az egy szem tatabányai (újvárosi) piac-projekt, ami a választások utánig biztosan nem indul meg, eszünkbe jutott, hogy egyszer volt egy vásárcsarnok az óvárosi részen, a Gál lakótelep majdnem közepén is.

Nem is értjük, miért szűnt meg annak idején, jó, nem volt egy nagy piac, de a környékbelieknek biztosan jól jött, hogy nem feltétlenül kellett lebumlizni a város másik végébe húsért, zöldségekért. Biztosak vagyunk benne, hogy Tatabánya két, sőt három piacot is elbírna, tehát megkockáztatjuk, hogy újra lehetne indítani az óvárosi piacot. Még milliárdok sem kellenének hozzá, és nem romlana az épület állaga egyre jobban. Kis felújítás és mehetnénk is vásárolni.

piac.jpg

Ha csak azt vesszük, hogy szombatonként a Spar mellett mennyien várják a tojásos autót, hogy nagyon szép tojásokat vegyenek, akkor arra gondolok, ha kulturált elárusítóhelyet adnának a tojásárusnak a vásárcsarnokban például, mindenki jól járna. És még az is előfordulhatna, hogy hosszabb ideiig is maradna, és délelőtt 11 körül is tudnánk venni igazi házi tojást. De ez csak egy ötlet a sok közül. Vagy ott vannak például a népszerű Gördülő Kosarasok, akik a e-amilben vagy a neten (is) kínálják a jobbnál jobb házi készítésű termékeiket, nekik is lehetne standja itt, és még tovább.  

Egy szó min száz, tuti lenne kereslet egy minőségi árut kínáló, viszonylag olcsó aranyos kis piacra Óvárosban is.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2713659568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása