Nemrég írtunk róla, hogy elégedetlen szülők petíciót fogalmaztak meg a tatabányai gyermekorvosi ügyeleten tapasztalt problémákkal kapcsolatosan.
A történet nem új keletű, de most a petíció híre azóta már bejárta az országos sajtót is, az RTL Klub is forgatott már a helyszínen. Az ügyeletet működtető cégnél azt állították, hogy eddig még nem volt panasz a petícióban szereplő doktornőre és minden szakvizsgája megvan, az önkornányzat pedig cinikusan azt nyilatkozta, hogy csak egy orvos ellen irányul a dolog, és nem szabad általánosítani, mert 10 orvossal látják el az ügyeletet.
A petíció azért a népjóléti bizottságban is felkavarta az állóvizet, ahogy arról az egyik önkormányzati képviselő is beszámolt, a népjóléti bizottság hétfői ülésén napirendre került az háziorvosi ügyeleti ellátás. A bizottság megkereséssel fordult az ÁNTSZ-hez. A vizsgálati eredmények ismeretében a népjóléti bizottság ismét tárgyalni fog az ügyeleti ellátásról, immáron a szolgáltatótól várjuk majd a válaszokat, a felvetett problémákra.”
Mindenféleképpen előremutató, hogy a bizottságban is foglalkoztak a problémával, reméljük, hogy ezek után az önkormányzat is rugalmasabban áll a helyzet megoldásához. A történet nagyon jól mutatja, hogy érdemes a polgároknak felemelni a hangjukat a hasonló esetekben.
Hamarosan a petíciót eljuttatják a megfelelő hatósághoz és reméljük ennek mihamarabbi megoldását.
címlap: googlemaps
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.